2016. január 27., szerda

Buli helyett betegség

Úgy terveztem, hogy remek szülinapi bulis képeket fogok posztolni, de a buli betegség miatt elmaradt :(
Az elmúlt napjainkat legjobban az a kép illusztrálhatná, ahogy összefolyik az arcocskán a szemből és az orrból áradó zöld folyam, ugyanis a randa megfázás mellé még egy kötőhártya-gyulladást is összeszedett :( Most már már jobb a helyzet, és a kedélye töretlenül jó volt végig. Ezért őszinte elismerésem, mert tegnapra én is elkaptam mindkét betegséget, és nekem igenis alább szállt a hangulatom.
Viszont jó hír, hogy Énoka végre belátta, hogy 1 éves nagyfiúként bátran próbálkozhat az állással, és így is tesz, napról napra ügyesedik, ráadásul elég elkötelezettnek látszik. Elég sokat áll, de még csak rövid ideig, egy kicsit még fejlődni kell, hogy megítéljük neki a tudást.
A szülinapi ajándékai is nagyon sikeresek: kapott egy zenélő-éneklő formabedobós bödönt, 48 darab mindenféle cuki formájú mágnest, és egy könyvet, amiben húzogatni-tologatni lehet különböző elemeket.

Tolja be a szülinapi brownie-t



Újabb színvonalas játék Anyával (először ő maga lődözte a labdákat, aztán rájött, hogy így viccesebb)



Egy 1 éves és 1 napos fiú önállóan elfogyasztott reggelije (ez is fejlődik, a minap egyedül megette majdnem az egész ebédjét - tészta és virsli volt)





2016. január 22., péntek

Szülinapi remek tartalmak

Szerencsére le vagyunk maradva a bloggal, így egy csomó szórakoztató tartalommal tudjuk ünnepelni a szülinapot.

Karácsonyra terveztem, most jött össze - Little Drummer Boy



Újabb fáradt kacagás


Tátogás és nyomozás a pelusban


Örvendezés a hónak



Anya Énokát szeretgeti, ő meg a kanalát


Szörfözés minden formában


Harisnyafülű


Karácsonyra kapott a rokonságtól egy nagy szőrkutyát, Virslinek neveztük el. Nagyon szeret ráfeküdni, hozzábújni, főleg ha fáradt.



Repül a baba



Egy éves!!!!!!!

Boldog születésnapot, drága Kincsünk!


Státusz

Súly, hosszúság

Betegség miatt ki kell hagynunk a státuszt, jövő héten pótoljuk. Hosszra 77-78 cm-t mértünk. Ruhaméret 80-as, de lassan kinövi. (update: súly: 9,58 kg, a hivatalos hossz 76 cm lett, de a 78-at többször mértünk, így azt fogadjuk el)

Mozgásfejlődés

Nem a kedvenc témám, ugyanis még mindig nem áll :( Viszont legalább próbálkozik, és kapaszkodva nagy kedvvel sétálgat.

Beszédfejlődés

Állathangok: tehén és hal. Szavak: Apa, Anya, néha labdára egy gyanús "bda", Dávidra (a nyulára) egy gyanús "dá".

Értelmi/érzelmi fejlődés

Jó pár szót egyértelműen felismer (pl. labda, könyv, mackó, kacsa, zsiráf, Dávid). Utánzásban is fejlődött, és már nem csak rombol, sőt pakolgat egymásra/egymásba dolgokat. Egyszerű utasításokat, kérdéseket megért (kérem, hozd ide, tedd bele, hol van). Az is aranyos volt, amikor azt találtam mondani, hogy tapsifüles, mire elkezdett tapsolni :) Cukin mondókázik továbbra is, a repertoár is bővülget. Most épp a cuppogást, a vauvaut és a testrészeket tanuljuk. A finommotorika és a mutogatás érzésem szerint lehetne előrehaladottabb, de biztos megint csak túlzottak az elvárásaim.

Napirend

Jellemzően napi egy 2-2,5 órás alvás.

Kedvenc tevékenységek

Zenélés, táncolás, kergetőzés, pakolászás, könyvek lapozgatása és az olvasásának hallgatása. Nézelődés az ablakon kifelé és a színes-átlátszó tálkáin keresztül (ez úgy tűnik, ez egy fejlődési fok, mert Lica és Mimus blogjában ugyanilyen tájt került elő). Ugyan csak tegnap vettük elő újra, de megelőlegezem, hogy a pokrócon szörfölés, magától mászik rá, és várja, hogy induljon a taxi.

Étkezési/egészségi ügyek

8 foggal zárta az első évét, újabb nincs folyamatban.
Friss fejlemény, hogy a dokinál az állandóan nyitott szájra és a folyamatos taknyosságra rákérdezve kiderült, hogy szűkebb a szájpadlása, mint kéne, ill. az orrmandulája is nagyobb lehet, ezért valószínűleg rosszabbul kap levegőt. Reménykedni kell, hogy kinövi, 2 éves kor után lehet szó orrmandulaműtétről. Szuper :(
Az étkezésben nagy előrehaladás, hogy a darabos ételek már nem fognak ki rajtunk, és ha épp olyan (virslikarikák, sajtdarabok, kenyérgalacsin stb), önállóan is ügyesen csipegeti. Saját kanálra igényt tart, de még erősen finomodásra szorul a technikája. Viszont a szopinak gyakorlatilag befellegzett, nem kell már neki :( Múlt héten azt gondoltuk, hogy herpesze van, ezért kihagytunk pár alkalmat, és nem sikerült visszatérni hozzá. Az elején nem gondoltam volna, hogy így lesz, de megsirattam :(

Az ellopott libacomb esete

Énoka számára az a világvége, ha valaki eszik, és az nem ő. Ilyenkor maximum azzal lehet kivédeni a megújuló támadásokat, ha az ember körülrakja magát kölesgolyókkal, de ebben az esetben ez sem segített, egy kobramozdulattal lecsapott a már nagyjából lecsupaszított libacombomra. Kivételesen katasztrófaturistáskodtam egy sort :)

Hát ez meg mi az ördög?


Kóstolás


Nyamm-nyamm

Kivettem egy nem biztonságosnak ítélt darabot a szájából


Elvettem az egészet




2016. január 12., kedd

Szülinapi remények

Gyertyaelfújás témában számos gyakorlatot végzünk. Többek között szívószálaztunk, gondolván, hogy ahelyett, hogy szívná, biztos fújni fogja, mert az viccesen bugyborékol, de nem, inkább lelkesen ivott.

Szívószállal ivás:



Viszont magától elkezdett fújkodni, már csak azt kell megtanítani, hogy felszólításra tegye. Az alábbi videó nézése viszont inspirálja, úgyhogy van remény.

Fújás:



És ezek után kétszer is elfújta a gyertyát! Persze amikor dokumentálni akartuk, akkor már nem tudta, mit akarunk tőle.

Egyéb vicces apróságok:
Kergetőztünk, már a sarkában voltam, amikor bemenekült a fürdőszobába és rám csapta az ajtót :) Ő nyert :)
Mostanában úgy szokott elaludni, hogy előtte még (egyedül) üldögél egy kicsit, molyolgat a játékaival. Egy fáradt nap után betettem, alig tudta nyitva tartani a szemét, de azért felült, én meg szokás szerint jó éjszakát kívánva megsimogattam a fejét, mire azonnal eldőlt és úgy is maradt :)

És megszavaztuk neki az első szót, ami hangalakban is stimmel és értelemszerűen is használ: Anya :) (vagy Ana) Egyik nap többször is rám mutatott, és közölte, hogy Anya :)

Az első munkás hetet szerencsésen túléltük, a bölcsibe is minden probléma nélkül tért vissza. Két munkanap között vele lenne pedig igazán holiday érzés volt. Tartalmasra sikeredett a hét: voltunk négyes babatalálkozón, Mimus szülinapi buliján, játszóházban, és még két kalandunk is kerekedett: a 18. kerületbe mentünk átvenni az új babakocsit, de a jég fogságába kerültünk, fél köbméter avar és két kedves járókelő kellett ahhoz, hogy az autót kiszabadítsuk a korcsolyapályává változott parkolóból. Vasárnap pedig Mimi bulijára menet kifogyott a benzinünk az Üllői úton :) De szerencsésen megúsztuk, sikerült még egy kanyarodósávba navigálni, és kannával benzint is tudtunk hozni a közeli kútról.

2016. január 6., szerda

Sírásstatisztika

A minap azon lamentáltam, hogy mostanában sokkal többet sír Énoka, mint pár hónapja. Nem voltam rest, 1 hétig vezettem a statisztikát, hogy kiderüljön, mi lehet az oka.

A sírás definíció szerint 1 percen túl tartó panaszos, összefüggő zajkibocsátás.

A teljes adathalmaz:

Ok Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Összesen
Sértődés 5 3 3 0 4 0 4 19
Orrszívás 4 3 2 2 1 0 0 12
Fáradtság 2 1 0 0 1 0 1 5
Öltözés 3 0 0 0 1 0 1 5
Éhség 1 0 0 0 0 0 0 1
Baleset 2 1 0 0 0 0 0 3
Pelusozás 0 0 0 0 1 0 0 1
Összesen 17 8 5 2 8 0 6 46

Konklúzió:
A statisztika alátámasztja a teóriát, hogy az akaratoskodás (sértődés kategória: elveszünk tőle valami nem neki valót, nem hagyjuk, hogy laptopozzon stb.), mint az elmúlt hónapokban megjelenő és meghatározóvá váló személyiségjegy a legfőbb oka a sírásoknak.
Orrszívás nélkül is boldogabb az élet, de 2 nap nyugi után az első bölcsis napon megint elő kellett venni :( Várjuk a tavaszt!
Mivel a higiéniai és élettani kategóriák (pelusozás, alvás, evés stb.) eredményei alacsonyak, ezt úgy értelmezem, hogy a gyermek általános jólléte nem szenved csorbát, nem bánunk vele rosszul.
A hétfői gyalázatos eredmény elég rosszul néz ki, de ez csak a látszat, minket egyáltalán nem viselt meg. Szerencsére a néhanapján előforduló csillapíthatatlan, fél-egy óráig tartó sírás most nem jött elő, a legtöbb max. 5 percen belül befejeződött. Naponta összesen 30 perc sírás pedig szerintem objektíven egy kiváló eredmény, csak az hozzánk hasonló elkényeztetett szülők akadnak fenn rajta :)

2016. január 1., péntek

Mulatságok

Folytatva a téli szünetes beszámolót, 29-én a sikeren felbuzdulva újra játszóházba mentünk, amit Énoka még inkább élvezett, mint az előző nap. Motorozni is sikerült, igaz, egy hullámvasút-játék vagonjával, de az is valami. Továbbra is a csúszdán való felmászás és a hason visszacsúszás volt a sláger.
30-án randinapra virradtunk! A Molnár-nagyszülők elvállalták 2 órára a pásztorolást, így mi tehettünk egy nagy sétát kettesben. Ugyan ennek a vége is az lett, hogy iszkoltam haza (csak úgy, mint az eddigi 2 alkalommal), de látszik, hogy már rutinos, nemtörődöm anya vagyok, mert ezúttal nem a gyermek izgatott (aki valóban remekül érezte magát), hanem borzasztóan kellett pisilni :)
Szilveszter napján a kötelező buli jegyében hosszasan vacilláltunk az Aquaworld és egy teljesítménytúra között, de végül Jutka mamával és Misi papával kiegészülve a Camponában kötöttünk ki, ahol - meglepi - játszóházaztunk egy kicsit, majd ellátogattunk a Tropicariumba. Nem bántuk meg, jó program volt, és Mátéval még ráját is simogattunk! Aki irigykedne, könnyen reprodukálható az élmény: olyan volt, mint a laskagomba.

Ennek a képnek nehéz lehet a megfejtése: van egy szerkentyűnk, ami spirálalakban meghámozza az almát; az így keletkező héjkígyót eszi Apa és fia.




Végre egy békés zug



Téli család



Körhintán kuksoló



Beletorkoskodott a nyalánkságos fiókba, két kézzel tolja be a babapiskótát (a többi szekrény és fiók le van zárva, ezt az egyet meghagytuk pakolászásra)



Ha már azzal szórakozik etetés közben, hogy inga módra dülöngél jobbra-balra, hogy nehezebb legyen beletalálni a szájába, megtanultunk giling-galangolni. Egy idő után pénzbedobós automatává változott: leállt, szuggesztíven nézett, betöltöttem a hamit, mire újra ment fél percig a műsor és így tovább



A "nem tudja elfújni a gyertyát" kultikus viccet meséltem neki (ami remélem, a Varga-családon kívül máshol is ismert). Elsöprő siker, 15 perc kacagás. A témaválasztás nem véletlen, próbáltunk gyakorolni a szülinapra, némi csalással van remény.