Mostanában olvastunk két könyvet is (A bandita patkány és Boszi seprűnyélen), ami mind a négyünknek egyformán tetszett - ez már önmagában is szenzáció, mert ha kedvencek kiválasztásáról van szó, az ifjabb generáció általában tévedhetetlenül rátapint, mi az, amit az ősök idegesítőnek és értelmetlennek tartanak, lásd például Thomas és barátai.
De ebből a kettőből nem csak a három hajlott korú idézget előszeretettel, hanem a minifiú is ebből merít igazolást a rémtetteihez:
Elvesz valamit Énokától:
- Én a bandita patkány vagyok! Ez mind az enyém!
Illetéktelenül magához vesz valamit:
- Gonosz sárkány vagyok! Ezt elviszem!
De ebből a kettőből nem csak a három hajlott korú idézget előszeretettel, hanem a minifiú is ebből merít igazolást a rémtetteihez:
Elvesz valamit Énokától:
- Én a bandita patkány vagyok! Ez mind az enyém!
Illetéktelenül magához vesz valamit:
- Gonosz sárkány vagyok! Ezt elviszem!
De van, hogy sem patkányként, sem sárkányként nem vállalja a felelősséget:
Az ölemben üldögél, amikor érzem, hogy eláraszt a büdös meleg. Kétségbeesetten (és szónokian, mert a tények magukért beszélnek) kiáltok fel:
- Szívem, lekakiltál?
De ő higgadtan veti oda:
- Nem. Énok volt.
És egy újabb kevésbé cuki (sőt, felháborító) a bátyótól:
Máté önkénteseket toboroz orrszíváshoz. Énoka lázad:
- Menj innen, rossz ember!
Máté önkénteseket toboroz orrszíváshoz. Énoka lázad:
- Menj innen, rossz ember!
Sőt, valamelyik nap olyan mesét kért, hogy én beleesem egy kukába, és nem ment ki senki.
