2016. augusztus 22., hétfő

19 hónapos, de...

...nincs több státusz. Nem csak azért, mert elfelejtettem (bár ez talán már önmagában jelzésértékű), hanem mert végül is nem akarom örökkön-örökké dokumentálni, na meg nincsenek is már olyan ugrásszerű fejlődések, mint az elején.
Szóval csak pár címszó:
- a védőnéni 11,6 kg-t mért, de az lehetetlen, 11,4-ben egyeztünk ki. 86,5 cm. Ruhaméretben most váltunk 92-re, cipőméretben 22-re. Fog minimum 16, a hátsó traktusokhoz nincs hozzáférésünk.
- félek, hogy ha már újszülöttügyben nem olvasgatunk (hiszen mi már mindent tudunk ugyebár), akkor legalább hisztiügyben el kéne kezdeni: jelen pillanatban másfél órája bömböl (kiváltó okok: a csuromvizes babakocsi nem jött be a lakásba, Apa helyett egy asztalos érkezett, kiborította a buborékfújóját, Anya megakadályozta a tiltott tárgyhoz való hozzáférést, Anya meg akarta ölelni, Anya krémtúróval közelített felé), minden vigasztalódási hajlandóság nélkül.
- van már következetesnek tűnő, és többé-kevésbé érthető szava (pl. ma reggel fél 7-kor "lepül-lepül" kiáltásokkal rontott be a szobába, remélem, nem rendszeres járatról van szó)
- új szórakozás: kaszkadőrködés. Veszélyes leugrás/legurulás magaslatokról, egyensúlyozás, csüngés stb.

Piknik a Molnár-családdal




Csábos csápos: Dusi vállalta a modellkedést a kistesó frissen elkészült sapkasáljában (ami neki már kicsi).





2016. augusztus 15., hétfő

Egy fárasztó nap végén

A képeket ügyes fotós ismerős anyuka készítette, a kisfia pedig a szuper járgányt biztosította :)
A fáradtság oka egyébként leginkább az volt, hogy Énokát traumatizálta, hogy helyettesítés van a héten a bölcsiben, már bemenni sem akart az új nénihez, aztán meg 5 percig (ami 50-nek tűnt) hallgathattam az ajtó túlfeléről, hogyan üvölt :( Látszik, hogy el vagyunk kényeztetve, nekünk csak 1-2 percnyi sírás szokott jutni. De lehet, hogy nem árt a gyakorlás az újabb bömbigép előtt!


2016. augusztus 11., csütörtök

A dolgozóban

Bölcsis válogatás











Zsarnok Írnok

Írnok, mert egy kislány a játszótéren nyilván úgy vélte, hogy ennek a névnek legalább van értelme :)
Zsarnok, mert (itt jöhetne akár egy hosszadalmas felsorolás is, de az olyan lenne, mintha ez lenne a legfőbb jellemvonása, holott ő egy igazi cukibéka) egyrészt a reggeli terrort folytatja (egyik nap arra ébredtem, hogy a papucsommal csapkodja a fejemet), de ezt mostanában azzal fokozta, hogy már a kanapéra se lehet leülni, vonszol le róla, az pedig teljesen megszokott, hogy Mátét levontatja a fotelről, és elfoglalja a helyet.
Ráadásul, az elmúlt pár napban őszinte felháborodásomra felhagyott az igen kellemes szokásával, hogy napközben 2,5-3 órákat szundít, már csak alig másfél-egy és háromnegyed óra jut! Remélem, csak átmeneti lesz, mert mind rövid távon (hiába nem dolgozom már, a háztartási teendők csak sokasodnak), mind hosszabb távon, kistesóval együtt jobban preferálnám a régi rendszert.
Lettek új szokások is: pörgés, szédülésig, majd popóra huppanva röhögés, homokozóban nekifutás, és belehasalás a homokba, a mai Ringatós változatban pedig nekifutásból az én ölemben landolt.

Ezúttal vicces videókkal készültünk:

Undorító barack


Undorító tojáskrém


Menetelés Anya papucsában


Pörgés - az olimpia hatása, ugyanis a tornaverseny nézése közben megjegyeztem, hogy nem gondoltam, hogy olyan nehéz nyújtott lábbal forogni, hogy egy csomóan megbillennek közben, mire Mátéval együtt lelkes gyakorlatokba fogtunk (tényleg nagyon nehéz, már a lábat kinyújtani is. Erről is születtek videók, de nem vállaltuk), Énok pedig ennek láttán szintén bepörgött.


2016. augusztus 2., kedd

Mindenféle

Kutyuska: nem csupán puliösztönei vannak (összetereli szülei szétszéledt nyáját) de a bernáthegyi-vonások is kezdenek előtörni: nincs ám heverészés, amint valaki lehanyatlik, úgy érzi, meg kell mentenie, és húzza fel a kezénél-lábánál fogva. Ez akkor fájó, amikor épp utolsó trimeszteres szenvedést élek át (hőguta, gyomorégés, heves rugdosódás miatt fennálló tengeribetegség stb.). A rendmánia is fokozódott (remélem, egyszer odáig is eljutunk, hogy teljesen megszűnik dobálózni), ki kell élvezni ezt a pár hetet-hónapot, amíg mi vagyunk többségben, és ellenzékünk, Máté, ki nem egészül az öcskössel :)

Don Cabrio avagy Ember vs Gép


Balatoni egyveleg

Kistesó


Zsákmány

Vidám dagonya


Hintázik a kismalac

Fenékjáró sügér



 Apa kincse

Egy már nem sokáig aktuális családi portré


Matraclovasok



Golyószórás



Tipikus fej

Fürdés után babaszerű lett


Nem hasonlít magára


Tanulmányozza a szakirodalmat, és el is keseredik a kilátásoktól