2016. november 8., kedd

Illés 2 hónapos!

Státusz

Súly, hosszúság
Mérés csütörtökön lesz, már ha eljutunk, jelenleg mindkettő náthás (update: 5400g, 58,5 cm). Ruhaméret 62.

Napirend
Egyre kevesebbet alszik napközben, így a gyerekekkel való együttműködés új problémákkal gazdagodott. Jó hír, hogy éjszaka is beéri kevesebb szopival, általában csak egyszer kel. Sőt, ha el tudnánk érni, hogy alvás előtt szopizzon, ki tudja, lehet, hogy át is aludná az éjszakát,de mostanában olyan fáradt szokott lenni, hogy evés nélkül kidől. Próbálunk figyelni rá, de még nem tanultuk ki, hogy lenne neki a legjobb, az óraállítás is bekavart. Azért még így is hoz napi 6-7 szopit.

Képességek
A mosoly eszméletlen aranyos, az meg főleg, amikor vidáman göcög mellé. És már nem csak az arcok, hanem játékok is képesek kiváltani belőle, sőt néha még Énoka is (ebből is látszik, mekkora bizalommal fordul a világ felé, mert sajnos összességében negatív lehet a szaldó vele szemben, 1 puszira legalább 3 ráülés, ütés, marás stb jut :()
Hason ügyesen ki tudja nyomni magát, de arra még nem jött rá, miért jó ez neki, úgyhogy továbbra is vagy hátrafordulással vagy sírással vagy elalvással szabotál.
A hasonlítós posztban is kellett volna már írnom, hogy Énoka ilyen korában már rég kizárólag hason aludt, Illés ezzel szemben inkább oldalt alvós, így lehet róla rettentő cuki fotókat készíteni alvás közben :)
Az pedig világossá vált, hogy a kistesó elkényeztetése szükségszerűség, egyrészt tényleg nem fér bele hosszas és kínlódós altatás, másrészt pedig sokszor kénytelen vagyok a vállamon hurcolni, ahelyett, hogy letenném, hogy megvédjem Énokától.

Egészségi ügyek:
elkapta az első nátha, már tudjuk, hogy egy ilyen pici baba is milyen ügyesen tud harcolni az orrszívó ellen :) Szerencsére a múlt heti családi hányós vírust ő megúszta.

Pár szó Énokáról:
ő leginkább a szókincse bővítésén munkálkodik mostanában. Ez nagyszerű, az kevésbé, hogy az idegeink cincálásába is legalább ekkora lelkesedéssel veti magát. Szerencsére az ingerküszöböm viszont feljebb került. Kedvenc tevékenység az olvasás, duplo, Baboba is toplistás, egyre jobban lehet vele tornázni is. Az elvek csapodár természete ilyen kritikus helyzetekben különösen szembetűnő, így sajnos szokott videózni is. Mindamellett sajnos ha volt is valaha olyan képessége, hogy egyedül eljátszott, ezt elvesztette, és azt sem hagyja, hogy én bármi hasznosat csináljak (most is épp ráncigál). Ebbe Illés is beletartozik, egyedül pedig egyáltalán nem lehet hagyni őket, mert hajlamos verekedni (pl. régóta szeretnék egy képet az egymás mellett fekvő két drágaságomról, de nem lehet, mert ha Énok mellette fekszik, akkor Illés mindig sír valami különös oknál fogva). Emellett éjszaka stabilan kel minimum egyszer, cserébe korán is kel. Viszont az óraállítás óta ő is jobban elpilled estére, így az esti altatás nem olyan rémséges, a napközbeninél megoldjuk, ahogy tudjuk.
Érdekes vonás, hogy utálja, ha felcsúszik a nadrágszára, mértéktelenül képes kétségbe esni. Másrészről meg egy csomó dologban már nagyon értelmes. Csak beszélne már!
A hiszti állandó napirendi pont, a közlekedésben pedig jóformán letettünk a tesófellépőről, csak a balhé van belőle. Azt remekül kitapasztalta, hogy mivel bosszant minket, és két formában veti be: vagy pimasz mosollyal az ajkán vagy elszántan és agresszíven. Ellenben jön spontán ölelni.
Más társaságában vidám és jópofa. Mindenki idegállapotának javítása érdekében heti 2 napra visszaírattuk bölcsibe, sajnos a hét többi napját ez nem befolyásolja, ugyanúgy megy a ramazuri, a héten meg jó eséllyel ki is hagyja a betegség miatt. És amióta bölcsizik, itthon szinte egyáltalán nem eszik.
Viszont szépséges és ügyes gyermek. A súlya 11,5 kg körül van, a hossz meg talán 87 cm körül, bár minden alkalommal mást mérünk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése