A Szenteste bekövetkezett mélypont után 27-től kezdve Énoka újra elvisel: hetek óta először megölelt, és azóta is. Bár meggyőződésem, hogy ez válasz az újonnan életbe léptetett altatási reformokra, miszerint nem üldögélünk órákig az ágya szélén, várva, hogy elaludjon. Szerintem ezzel a cuki és megható gesztussal próbál minket minél tovább maga mellett tartani.
Ezen kívül nem ver, kommunikál és szépen játszik velem is és már van, hogy elfogadja tőlem a tejet (jóllehet nem az ölemből, ahogy ez mindig is szokás volt, és Mátéval működik is). Illetve hajlandó rám mutatni és megnevezni, bár ha nem vagyok jelen, nem hiányol, mint az apját. Nahát ha ezekre vagyok büszke, mindenki érezheti, milyenek voltak az utóbbi hetek :(
Továbbá a szeretett dolgok listájára sem kerültem még fel, amit elalvás előtt suttog: az továbbra is "Apa, autó, kako (traktor)".
2016. december 30., péntek
2016. december 25., vasárnap
Dalajánló 2.
Családi összejövetelről hazafelé tartva, Rádió Rockot hallgatva rádöbbentünk, hogy a Prognózis a mi zenekarunk, elkapta létünk lényegét!
Az éjszakát nem átalvó kisbaba dala
Neked valaki kell, aki kényeztet
Valaki kell, aki dédelget
Valaki kell, aki átölel
Minden éjszakán!
A nyúzott anya dala
Ne zavarjon senki!
Csak egy órára akarok egyedül lenni!
Ne zavarjon senki!
Úgy szeretnék ma egyedül lenni!
Az éjszakát nem átalvó kisbaba dala
Neked valaki kell, aki kényeztet
Valaki kell, aki dédelget
Valaki kell, aki átölel
Minden éjszakán!
A nyúzott anya dala
Ne zavarjon senki!
Csak egy órára akarok egyedül lenni!
Ne zavarjon senki!
Úgy szeretnék ma egyedül lenni!
2016. december 22., csütörtök
Apakultusz
A Schneider-Mikuláson készült képeket nézzük.
Első kép:
- Na ki ez a szépség? - kérdezem Énoktól (saját magára utalva).
- Apa! Apa! Apaapaapa! Apaaa! APA! Apa!!!
Második kép:
- Na és ő ki? - kérdezi Máté, rám mutatva.
- Kaka....

2016. december 16., péntek
Ügyesedés, okosodás
Illés már profi hasalásban, sőt hajlandó is úgy maradni percekig, amíg a hátára nem gördül. A státuszon nagy dicséretet kaptunk a dokitól. Azt meg ma kezdte, hogy hátról oldalra löki magát. Továbbá már nyúl tárgyakért, nagyon aranyos, ahogy gondosan céloz és megragadja a zsákmányt.
Ellenben minden csoda három napig tart: a negyedik éjszakát már nem aludta át, és azóta sem :(
Énoka sem mutatott fejlődést a napközbeni alvásban, viszont a legózás nagyon ügyesen megy, fantasztikus építményeket emel. Úgy képzelem, hogy az is fejlődési pont, hogy felteszi a gondosan kiválasztott elemeket az autóalapra, és közli, hogy ez "kako" (=traktor). És a Boci, boci tarkát énekli! Játék közben meg folyamatosan szövegel magában és néha ördögien felkacag, nagyon szeretném tudni, min töri a fejét. Erről Lica jut eszembe, akinek a következő gondolatmenete hallatszott ki 28 hónapos korában: "Hogyha megiszom a vizet, akkor jár kakaó. Ha nem iszom meg, akkor nem jár kakaó. Ha nem túl szépen iszok, akkor nem jár kakaó. Ha kiöntöm a vizet, akkor sem jár kakaó. Ha a kakaót is kiöntöm, akkor kakaós leszek, és meg kell mosdatni a Licát. Ez a terv! Ez nem túl szép terv."
Az apakultusz hihetetlen magasságokban szárnyal, pl. egyik nap bölcsiből jövet folyamatosan apa-apázott és minden járókelőt már kínos mértékben végigmustrált, hátha köztük rejtőzik az imádat tárgya. Ennek még láttam a humorát, és nem vagyok féltékeny, de azért néha megvisel, hogy én csak másodrendű állampolgár vagyok (erre inkább nem mondok példákat, mert a héten több ízben is elég mélyen érintett a téma, ki is osztottam a minden idők legrosszabb napja díjat).
Ez még Veszprémben volt: elaludt a játszóházban
Gyönyörű mosoly, szintén Veszprémből
Így hasal
Menő mocis
Jól felszerelt Anya: Illés, karácsonyfa, motor, fenyőág és a képen nem látszó kb. 7 kilós bevásárlás.
Így is hasal
Bemászott a szennyestartóba, és nem tud kijönni
Végül is nem olyan rossz itt
Elbújt ügyesen

2016. december 12., hétfő
2016. december 8., csütörtök
Illés 3 hónapos!
Súly, hosszúság
Már olyan nagy! 60 cm-t mértünk, súlymérés délután lesz. Ruhaméret 62, hosszban még épp jó, pocakban feszül :) (update: 5900g, 60 cm, hajszálra, mint Énok ekkora korában)
Napirend
Már 3 napja átalussza az éjszakát! Ez fantasztikus! Napközben jobbára 20 perceket alszik, kb. 2 órát van ébren, úgyhogy nem viszi túlzásba. Szopik 2,5-4 óránként, mikor hogy. Már nem számolom, de 6 tuti van egy nap. (Mókuska mintájára a családi sláger: Huncut az Illés, mindig Anyára megy)
Képességek, játékok
A hasról hátra fordulást előszeretettel gyakorolja, nehéz hason tartani (újabb Mókuska-átirat: Huncut az Illés, mindig hátra megy), bár már többet hajlandó úgy elnézegetni. A fejét szépen tartja. Cuki hangokat hallat. Az önálló elalvás finoman szólva nem az erősségünk, továbbra is általában ringatva vagy szopin merül álomba (kivéve amikor lesből alszik el: pl. öltöztetés közben üvölt, aztán átmenet nélkül már szuszog is). Önálló játék viszont jobb, a babatornázóval és a zenélő forgóval, és úgy általában a nagyvilágba való nézegetéssel is sokszor elvan, jókat mosolyog magában. Nagyon szeret arcokat nézegetni, vigyori baba, a masszázst, a tornát és az anyja által produkált hangeffektusokat szereti a a legjobban. Hordozóban, babakocsiban általában kómásan alszik.
Egészségi ügyek
Orrszívás kell néha, de semmi vészes. Az öklét mértéktelenül rágja, többet nyálzik, és ezektől felázások keletkeznek az ajka belső felén, ez egy csöppet idegesít.
Ő is vaníliaillatú pelusokat termel, akárcsak a bátyja hasonló korában.
Énoka:
Ő 90 cm. Lekopogom, talán enyhült a helyzet verekedés és önálló játék terén, tegnap pl. rajtakaptam, hogy aranyosan mutogatja a legóit Illésnek, aki érdeklődve figyel. A hiszti is javult, és újra stabilan és aranyosan végrehajt utasításokat (dobd ki a kukába, hozd ide a popótörlőt stb.)
Az esti altatás elmegy, napközben viszont ha itthon van, csak kivételesen lehet elaltatni ebéd után. Estére így teljesen megbolondul. Még jó, hogy jár bölcsibe, ahol hajlandó aludni, így legalább nem épül le talán minden agysejtje (mindkettőnknek).
Legkülönlegesebb szó: atomtitok :) (a duplo bőröndöt trollkodta meg Máté ilyen módon)
Új szenvedély a motorozás. Bújósabb lett, és (halleluja) most már engem is hajlandó ölelni, nemcsak Mátét. Illés tevékenységeire persze irigykedik, a játékait elveszi, a babakádban akar fürdeni, és szimultán kell tornáztatnom a két apróságot. A nyálzás pedig továbbra is mérsékelt!
Koncentrál a fürdetőszemélyzet
Punk zsivány
Szuper kép szakállas Apával
Az irigykedés nem ismer mértéket

2016. december 6., kedd
Kacsa vagy valami más
Nem is kellett sokáig várni, hogy egy remek, jóllehet gusztustalan történettel illusztráljam, milyen problémákat okoz az, hogy Énoka többjelentésű szavakat használ.
A gyerekek összeeresztve lubickoltak a kádban, Énoka lelkesen kajabálta, hogy "kaka, kaka". Ez a legelső szavai egyike, az Orczy-téri kacsákat illette vele, és mivel négy gumipéldány is ringott a víz színén, fel sem merült bennünk, hogy nem rájuk gondol. A folytatást nyilván mindenki sejti: Máté egyszer csak szökkent egyet ültében, és terrorban sikított fel:
- Kaka! Kaka a vízben! Óriáskaka! Evakuálni!
Énoka aztán pedig hosszasan mutogatott értetlenkedve a bűnjelre és a popójára, hogy hogy történhetett mindez :)

Breaking news!
Illéske semmiképp nem akart találkozni a Mikulással - átaludta az éjszakát! Kb. 8-tól negyed 7-ig húzta a lóbőrt. Nekem még van mit gyakorolnom a műfajt (remélem, lesz rá alkalmam): fél 4-től már csak azt vártam, mikor szólítanak, és párszor át is osontam ellenőrizni, jól van-e.
Meglátjuk, ez áttörés-e vagy a tegnapi masszív program (délelőtt Csilláéknál, délután - bosszúból, mert Énok újmódi szokásához híven nem aludt - másfél óra séta hordozóban) eredménye.
Az előző éjszakával mindenesetre szöges ellentétben áll, akkor mindkét gyermek kétszer ébredt. Először Énuci jelent meg bömbölve a szobánkban, mire én megnyugtatóan duruzsolva elkezdtem simogatni Máté hátát :)

2016. december 4., vasárnap
Mit csinál a puma?
Kb. két hete, egy altatás alatti frusztrációmat levezetendő (megj.: nem sikerült) írtam össze az Énoka által használt szavakat, kb. 60-ig jutottam. Persze pár kivételtől (pl. az autó teljesen profi) eltekintve nem stimmel a hangalak, valószínűleg csak mi értjük. Az is bonyolítja a helyzetet, hogy egy sor többjelentésű szava van (pl. baba=baba, Illés, pelus (aminek a csomagolásán baba van), ablak, labda, sőt még Apa is szokott valami hasonló lenni). Ez a szám mostanában még tovább gyarapodott, tényleg egyre több mindent próbál kimondani.
Íme az első mondat pár nappal ezelőttről: Apa alszik.
És az első beszélgetés a mai uzsi közben:
- Melyikkel akarsz kezdeni?
- Ezzel.
- Kinyissam?
- Igen.
Aztán Máté kérdezgette, melyik állat mit mond, mit csinál. Ügyesen felelgetett, mígnem:
- Mit csinál a puma?
- Gulyást!
:) És másodjára is gulyást csinált a puma! (aki egyébként felemelt mancsokkal ugrani készül)
És még egy (valószínűleg elhamarkodott) jó hír: történelmi nap volt a mai, kb. 20 hónap elteltével először egész nap nem kellett pólót és nyálkendőt cserélni! (jó, utóbbit leginkább azért, mert letépte) Elapadhat vajon a Niagara?

2016. december 3., szombat
Bölcsis karácsonyi fotózás
Énokáról egészen rettentő képek születtek, nagyon álmos volt szegény, a képek többségén csak bambul.
Ezt a pár darabot ítéltem vállalhatónak vagy legalábbis viccesnek:

2016. december 1., csütörtök
Újabb egyveleg
Némi szöveges kiegészítéssel: továbbra is küzdünk az elemekkel, Énoka a délutáni alvás, Illéske meg a napközbeni 20 percnél hosszabb alvás szabotálásával száll be a buliba, különösen akkor hajlamos váratlanul felvisítani, amikor Énoka már épp elszunnyadna. Énoka ezen felül még a verekedős hajlamait sem igen mérsékelte, bünti ide vagy oda, bár miután odacsap, lelkesen mutogat a büntiszoba felé (ez nem tudom, jó vagy rossz).
Az elmúlt pár napot családi csapatépítőn töltöttük Veszprémben, ahol egyetlen napon hajlandó volt aludni a nagyobbik pernahajder, izgatottan várom, hogy az uncsi hétköznapokban bekövetkezik-e valami változás.
A nehézségeket az ellensúlyozza, hogy egyébként igen aranyos gyermekek, Énoka sokat karattyol és ölelget, Illés pedig hatásosan űzi a tőle megszokott cukiskodást. És jó érzés, hogy engem tart a világ legcsodálatosabb teremtményének (a mosolya legalábbis erről árulkodik), főleg mivel Énoka nincs ezen a véleményen - de legalább méltó személyre, Apájára testálta át 100%-osan a vonzalmát.
Szépséges hasalós
Tetszik!
Huncutkám
Szépfiú
Kicsi a rakás, és nem is túl jó a buli
Harc a sapóval
Huncutkám 2.
A tesó hintája a legjobb hely, ahol akár 2 percet is meg lehet maradni (természetesen a fellépőt maga tolja oda és ugrik fejest befelé)
Egyszerűsítettük a fürdést
Meghitt(nek tűnő) pillanat
Ha önálló játék van, gyanús: ilyenkor szokott ajándék csusszanni a pelusba
Apa, gyere már!
Mi és a veszprémi viadukt
Énoka áldást oszt a mennyei fényben
Hej, de jó ötlet volt két babakocsival nekiindulni a várnak
A fele megvan!

Lehet, hogy pont sikerült megörökíteni a pillanatot
Apa, gyere már!
Mi és a veszprémi viadukt
Énoka áldást oszt a mennyei fényben
Hej, de jó ötlet volt két babakocsival nekiindulni a várnak
A fele megvan!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)