2017. szeptember 5., kedd

Genyó Tábornok eszeget

Illócnak - amellett, hogy iszonyú cuki és felülmúlhatatlanul bájos, gyönyörű, okos és ügyes - azért vannak ám szörnyűséges vonásai, amelyek jobbára az étkezéssel függenek össze (mennyiség, válogatás, dobálózás, heves iszonyodás az előkétől, éjszakai evés stb.). Ezért is érdemelte ki a címben szereplő igen dicstelen megszólítást. Ronda dolog, nem szép dolog így nevezni, de egyszerűen a tényeket rögzítem, erre nincsenek enyhébb kifejezés.

Viszont ma történelmi nap volt: megevett ebédre kb. 300 kalóriát, és ráadásul nem virsliből! Ez annál is kirívóbb, mert frankfurti leves volt, amiből szépen evett, kivéve a virslit, amit gondosan kihajigált, pedig egyébként az a kedvenc eledele (az összesen kb. 5 fajta ételből, amivel hajlandó próbálkozni).

Ennek örömére kis képválogatás, úgyis csak ilyen témájú fotók készültek mostanában.

Kikapta a csirkecombot, mint Fásy Zsülike (Fásy Ádám azzal kommentálta lánya erősebb alkatát, hogy nem kell ezen csodálkozni, már 8 hónaposan kikapta a csirkecombot a pörköltből)


Délutáni szertartás


Feltétlenül kölesgolyót akart szerezni, ezért kihasználva 10 másodperces szaranyaságomat, felmászott és szerzett


Itt a roston csirkét kapta ki, de a szkeptikus arckifejezés sajnos nem csak a látszat


A diadal napja - a környezet egy hányinger (és a padlót gondosan ki is hagytam a képből), de a frankfurti leves bent van a pocakban!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése