Hajnali rémalak

Múltkor figyelmetlen voltam, és Illóc alvásáról nem bontottam ki a teljes igazságot: azt a szenzációt érthetetlen módon kihagytam, hogy többnyire átalussza az éjszakát! Viszont az odavezető út meglehetősen rögös: a nagy ágy adta lehetőségekkel élvezettel él, azaz kiszökik, császkál, sőt az aranyosan aludni próbáló Énokát molesztálja. Általában mikor felmegyünk Énoka panaszos jajgatására, Illóc vagy épp a haját huzigálja, vagy kényelmesen elterül a hátán, amit azért érthető, ha nehezményez.
Reggel pedig órát lehet igazítani hozzá, 5:50-kor kel, ami egy randa merénylet még az átalvást figyelembe véve is. De ma már beláttam, hogy meddő próbálkozás visszaaltatni vagy alvást sumákolni mellette, úgyhogy inkább elmentünk futni.
Túl nagy sportértéke nem volt, de azért jó volt, végül is reggel 7 előtt ritkán van az ember játszótéren :) És még egyedül sem voltunk, bár csak az egyik toronyban tanyázó két hajléktalan volt a társaság :(

És ilyen remek beszélgetéseket folytatott magával:
- Csúszda ott, ott! Anya, gyeje! Ülj le! (merthogy a babacsúszdákra rá se  néz, a minél magasabb, kanyargósabb, meredekebb kell neki, de egyedül bezzeg nem mer lecsúszni, csak az én ölemben) Egy-kettő-három-CSUSZI!!! Még egyszer? Jó! Anya, gyeje! (és így tovább elölről)

Amikor pedig bátorkodtam javasolni, hogy csússzon egyedül a kisebb csúszdán:
- Nyem-nyem! Másik csúszda! Anya, gyeje!

Illetve bemutatom még Énoka új (és valószínűleg tartós) fizimiskáját:

Így kezdődött, a katasztrófa előtti másodpercek:

És ez lett a vége:

Reggelre csak még rosszabb lett: