- Ma én mondom a mesét. Apa, feküdj le oda.
A bandita patkány! A krémtúró! A túró rudi! Megette a bandita patkány! A bandita patkány megzabált mindent!
És vége. Hát nem lett happy end :)
Új és imádnivaló szokása, hogy odajön, megölel vagy csak kedvtelve mered az arcunkba, és elégedetten felkiált, hogy Drága anyám! (vagy apám, apucim, anyucim, anyukám, apukám)
Illést noszogatja:
- Gyere, kicsi csávókám! (nem tőlünk hallotta)
Mopsz kutyust lát az utcán:
- Óó! Az a kutyus nagyon megütötte az arcát!
És nagyon odaadóan tanítgatja Illócot a számokra, betűkre, aki igazán jó tanítvány :)
Lassan már nem is emlékszünk rá, milyen volt, amikor nem dolgozott valaki a házon.
A teraszépítős kálvária után máris beleugrottunk a következő projektbe, a szigetelésbe. A bácsik már szinte családtagként éldegélnek itt nálunk, drukkolnak a reggeli rohamban, letisztítják a lefagyott kocsit, virágot szednek a két megrögzöttnek (mindig visznek a bölcsibe/oviba), Mikulás-csomaggal kedveskednek. Na persze azt se felejtsük el, hogy az egyik távollétünkben felderíti a házat egy töltőért (az emeleti becsukott hálóban talál rá), a másik eszeget a kenyérből, és annak is van egy bája, amikor a szombati ebédet az éppen az ebédlőablakon dolgozó bácsi társaságában költjük el. Na meg annak is, amikor a nappaliban telintetek keresztüzében él családi életet az ember, majd mikor lemegy az alagsorba betenni a mosást, akkor egy újabb bácsi kukucskál befelé.
A gyermekek hiányolják is őket, ha épp nem dolgoznak, ma is, mikor este hazaérünk:
Illés: Hol a Józsi bácsi?
Én: Otthon pihen.
Illés: Elmúlt a patkányveszély! (Idézet a Bandita patkányból)
Én: ??? Józsi bácsira célzol?
Illés: Iden!
Hát igen, minden pillanatot meg kell becsülni, mikor egyedül vagyunk :)
