Lassan már nem is emlékszünk rá, milyen volt, amikor nem dolgozott valaki a házon.
A teraszépítős kálvária után máris beleugrottunk a következő projektbe, a szigetelésbe. A bácsik már szinte családtagként éldegélnek itt nálunk, drukkolnak a reggeli rohamban, letisztítják a lefagyott kocsit, virágot szednek a két megrögzöttnek (mindig visznek a bölcsibe/oviba), Mikulás-csomaggal kedveskednek. Na persze azt se felejtsük el, hogy az egyik távollétünkben felderíti a házat egy töltőért (az emeleti becsukott hálóban talál rá), a másik eszeget a kenyérből, és annak is van egy bája, amikor a szombati ebédet az éppen az ebédlőablakon dolgozó bácsi társaságában költjük el. Na meg annak is, amikor a nappaliban telintetek keresztüzében él családi életet az ember, majd mikor lemegy az alagsorba betenni a mosást, akkor egy újabb bácsi kukucskál befelé.
A gyermekek hiányolják is őket, ha épp nem dolgoznak, ma is, mikor este hazaérünk:
Illés: Hol a Józsi bácsi?
Én: Otthon pihen.
Illés: Elmúlt a patkányveszély! (Idézet a Bandita patkányból)
Én: ??? Józsi bácsira célzol?
Illés: Iden!
Hát igen, minden pillanatot meg kell becsülni, mikor egyedül vagyunk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése