Jaj de jó egyedül felmászni a kanapéra, és ott dúlni (látszik is, hogy kitépett egy betűt)
Mintha magamat látnám
Huncut fiú
Ami engem illet, most épp úgy gondolom, hogy ördög. Ha az önálló étkezéssel való küszködés nem fog neurotikus anyává tenni, akkor semmi. Utoljára a szopi közbeni harapásnál éreztem, hogy elszakadóban a cérna, és most rosszabb a helyzet. Pedig a gyerekorvos is pont megdicsért, a sugárzó kiegyensúlyozottságomnak tulajdonította, hogy Énoka kedélyesen tűri a vizsgálatot. Előző éjjel meg azért nem aludtunk fél éjszaka Mátéval, mert nem tudtuk kimeríteni azt a témát, hogy milyen csodálatos gyermekünk van, és milyen jól álljuk a sarat.
De az étkezés akkor is rémes. Az igény megszületett benne, hogy egyedül egyen, de a képesség még nem, hogy bármi értelmeset kezdjen a kanállal meg a kajával. Azon kívül, hogy rákeni/katapultálja a falra, vagy beledörgöli a szemébe (=sírás) és/vagy a ruhájába (nem az előkébe, mert azt már rég leszaggatta), és rosszabb esetekben még az orra is vígan belecsöpög a tálba. Ezt megfejeli az obligát 10 perces kukucsjátékkal, ami cuki, de a cél szempontjából nem valami hatékony. Azon bezzeg jót mulat, hogy súrolom le a falat vagy késsel feszegetem fel a járólapra szikkadt bulátadarabokat.
A bútorokra való felmászással pedig egy új vészkorszak köszöntött ránk, nem csak azért, mert veszélyes az új tudomány, hanem mert eddig rá nem jellemzően frusztráltan sír, ha nem sikerül azonnal felkapaszkodnia. Nem beszélve a rombolásról, amit az eddig szűz területeken tud művelni. De ebben igyekszem megőrizni a türelmemet, mert tudom, hogy a járni tanulás sokkal rosszabb lesz :)
De hogy legyen egy cukiság is: amikor morcosan csücsörít, azzal szoktuk mosolyra bírni, hogy azt kérdezgetjük tőle, hogy "lesz a pici szájból nagy száj?" Múltkor megszólalt a kis békahangján, és tárgyilagosan közölte, hogy "lesz" :)
Illusztrációul, ezt ő alkotta ide:
épóéa ruhájába és/vagy aÜÉPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPÞÞ””” g üpppú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése