Emlékeztetőül, ez egy muréna:
Ez pedig Énoka, ébredés után, de sajnos ezt az ábrázatot nagyvonalúan alkalmazza bármely más élethelyzetre is:
Például: A hosszú hétvégét Siófokon töltöttük, ahol ellátogattunk egy állatpark-simogatóba. Tetszett is neki, de ha valami nem úgy alakult, ahogy akarta (próbáltuk kézenfogva vezetni, hogy ne térden csússzon a ganéban, rászóltunk, hogy ne belülről simogassa a miniló orrlyukát, a miniló - megunva a vegzálást - elsétált stb.), nem sokat hezitált, hogy reagáljon.
De ez még a jobbik eset, mert legalább volt fogalmunk róla, mi a baja, számos esetben ez sem adatik meg.
Szóval az akaratoskodása igen magas szintre hágott, eleinte cuki, de most már kicsit bosszantó megnyilvánulása pl. amikor felemelt karokkal és kétségbeesett hüppögéssel követeli, hogy vegyük fel. Illetve a pusztító ösztönei is újra a felszínre törtek (eklatáns veszteséglista: szétszaggatott állólámpa, betört kijelzőjű telefon. Plusz egy csomó apróság.).
Az egészségi helyzet sem a legjobb, a mai orvosi látogatáson hörghurutot állapítottak meg, ugyan nem súlyos, de akkor is egy ijesztő, maszkos inhalátorral kell kezelni, 4 óránként, éjszaka is. De ha ez kell ahhoz, hogy végre a végére érjünk a betegséghullámnak, ám legyen, végül is kinek hiányzik a bölcsi és a munkahely, ugyebár.
És még tudom folytatni a nyavalygást! A múlt heti bűnlajstromra felkerült a 6 és fél 7 között kelés és a konyhaművészetem látványos elutasítása is. A tej- és bulátamenü tökéletesen megfelelt volna neki. Csodák csodájára az utazás alatt sem a keléssel, sem az evéssel nem volt gond: mivel utóbbi üveges- és éttermi ételekben merült ki (meg is állapítottam, hogy az anyaság azt jelenti, hogy tintahal helyett csirkét kell választanom, hogy megoszthassam a gyermekemmel), úgy tűnik, tényleg velem van a baja. A mai ebéd a jó indulást követően visszaköpdösésbe és dobálózásba (részéről), valamint kiabálásba (részemről) torkollott, és mikor desszertként megfejeltük még egy inhalálással is (amikor komolyan fontolóra vettem, hogy lekötözöm, de végül beértük a pankrációval), az erkölcsi összeomlásomra sem kellett sokat várni (természetesen lelki folyamatról van szó, nem bántottam őt). Mélypont, neurotikus anya lettem.
Jelenleg nehezemre esik vidám pillanatokat felidézni, de még a ma délelőttre emlékszem: fogta a távirányítót, bekapcsolta a tévét, csatornát váltott, ahol épp műkorcsolya-verseny ment, mire ő is felemelte a két kezét, és úgy sétálgatott :)
Na de nézzünk inkább képeket, hátha jobb kedvre derülünk:
Az első buszozás nagy siker volt, végig a mozit bámulta
Kár, hogy a Normafán már elfogyott a türelem, kb. 5 percet tudtunk ott tölteni, azt is üvöltés közepette
Apa azért büszkén pózolt a túrahordozó első éles bevetésén
Tesószívhang elmélyült hallgatása
Az első hegy meghódítása
Gatyahúzás előtt még összedobott egy szép tornyot
Siófoki lazulás, profi mozdulat (üres volt a doboz)
Hiszti a csacsiért
Még a balhé előtt a minilóval
Görbült szájú nyúlkálás a kiskecske felé
Egy hosszabb túra a nyalánkságos fiók felé (háttérben a pocak és A kőszívű ember fiai)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése