2017. június 30., péntek

Elmaradt mindenféle

Pörögnek az események, nehéz számon tartani: a legnagyobb vívmányok, hogy Illóc négykézlábazik, pacsizik, tapsol, integet, pakolászik, korongtornyot fűz. Énoka pedig nagy előrehaladást tett a szobatisztaság terén: itthon napközben, sőt már a délutáni alváshoz sem hord pelust, a Balatonon pedig ügyesen ment a "bokorpisi" és a "fapisi" is. Két nagy áttörést várunk: egyrészt a kakihoz általában kér pelust, másrészt pedig a bölcsiben még nem sikerült biliztetni. Illéske pedig lassan átveszi a főgonosz-státuszt: nem elég, hogy az altatása kész tortúra, de még a jámboran aludni készülő Énokát is ő viszi a bűnbe, hogy aztán nagy közös vihánccal táncoljanak fáradt idegeinken. És határozottan nem lehet olyan dolgokra rávenni, amit nem akar (ideértve az evést is), kapkod, elforog, marakodik, illetéktelenül nyúlkál, visít, pofákat vág, lever dolgokat, hajigál és társai. Imádjuk! :)

Délelőtt Kispesten


Énu betermeli a betevő Papa-féle ubisalit


Apatámadás!

Kiskutya

Reptében a búgócsiga

Illóc martalóc agresszív feje és cselekedete


Játszótér



Itt a négylevelű lóherét kell nézni a kalapon


Esti koncert: Énóc rock&roll, Illóc death metál sikítás



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése