2017. június 9., péntek

Viccek

Tegnap nagy formában volt Énok, a humorgépezet, és a fantáziáját is megcsillogtatta:
Kezdte azzal, hogy titokzatos ábrázattal jött összezárt marokkal, hogy hozott benne valamit. Persze az a nagy semmi volt, de ő sorra mondogatta, hogy "alma! nyami!" "borsó! nyami!" "husi! nyami!", és közösen elfogyasztottuk a javakat.
Majd hevesen mutogatott a másik szobába, hogy "Apa ott, Apa ott!" Én tudtam, hogy Máté lent van a földszinten, úgyhogy elég kelletlenül másztam át. Ott viszont Énoka buzgón bizonygatta a szőnyeg egy pontjára mutatva, hogy "kicsi Apa!".
A mai lelemény pedig a koszos fehér autóra és kutyusra, hogy "sötétfehér".
Egyébként meg eszesedik a fiú: a közlekedési lámpákat gyakorlatban és elméletben is tudja használni. Az mondjuk továbbra is rémítő, hogy minden séta betű- és számvadászat, már tudja az ábécé többségét, és a bölcsiből hazafelé a lelkes "tátos!" (játszó)-t felváltotta a még lelkesebb "haza! betűk! számok!" Úgyhogy kifejezetten örülök, amikor más területen is újdonságokat mutat be, pl. bukfencezik, tűnjön bármilyen életveszélyesnek. És mondókázik is, egyre bővül a repertoár, olyan aranyos, amikor Illésnek produkálja magát, ő meg vidáman és szeretettel nézi.

Rötyögnek



Ücsörögnek

Borzasztó jelenet: Énoka ebédel, Illóc pedig a lehulló darabokat (nokedli) eszegeti a földről :)


Ezzel a szuper minőségű képpel bizonyítjuk, hogy megkezdtük a balatoni szezont, több képet valamiért nem készítettünk


Ritka (és nem is túl szép) látvány


Kék szemek


Illéske begolyózott








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése