2017. június 8., csütörtök
Illés 9 hónapos!
Súly, hosszúság
Kb. 73 cm, mérésre és oltásra már ezer éve nem jutottunk el betegségek miatt. (update: 7650g, nagyon gyér eredmény, tudjuk be a betegségeknek, és igyekszünk odalépni a hízásnak)
Napirend
Ha épp nem kavar be más program, délelőtt egy rövidebb alvás, ebéd után egy hosszabb szokott lenni. De mivel mindig bekavar valami, nem igazán releváns ez :) Éjszaka mostanában éjfélkor és 4 körül kel. Elaltatni este többnyire nehézkes, de legalább Énoka most épp könnyű eset.
Képességek, játékok
Ül, kúszik, négykézláb próbálkozik. Felszólításra szokott tapsolni (egyelőre csak két tárgyat kocogtat), talán pacsizik is, az integetést még tanuljuk. Kedvenc játék a zenélő hernyó, torna. Jókedvű, mosolygós, barátságos. A Balatonban is hajlandó volt fürdeni (ellentétben Énokával, akit nemigen lehetett kirobbantani a homokozóból). Beszédfejlődés: "tátá" és társai, ha mondom neki, általában utánam mondja.
Egészségi ügyek
2 fog, az utolsó pillanatban :) A szopis marcangolás szinte teljesen megszűnt. Az étvágya nem túl híres, mióta betegeskedett, mostanában kezdett rendeződni. Volt, hogy kifejezetten soványnak láttuk, de mára már kikerekedett újra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése