2018. szeptember 8., szombat

Illés 2 éves!

Boldog születésnapot, drága Illés koma!

Státusz

Súly, hosszúság

Súlyra ruhában 11,3 kg-t (gyalázatos) mértek, a hosszt nem sikerült, de alacsonyabb, mint Énoka volt ilyen korában (update: 88 cm fekve). Ruhaméret: 92, cipő 21.

Mozgásfejlődés

Ugrálni még nem tud, és a sietős mozgását sem biztos, hogy futásnak lehet nevezni. Motorozni nagyon szeret, nem csak gyorsan, de szófogadóan is hajt. Lépcsőzni tud, de sokszor lusta, felfelé pedig nagy nyögések kíséretében halad. 
Vetkőzni nagyon ügyesen tud, öltözésben, cipőhúzásban is egyre eredményesebb.

Beszédfejlődés

Profi, és minden nap egyre profibb. Szépen értelemszerűen mondatokban beszél, énekelget, mondókázik, papagájkodik.

Értelmi/érzelmi fejlődés, temperamentum

A hisztikorszak nála úgy manifesztálódik, hogy könnyen sértődik meg, de viszonylag könnyen meg is lehet vigasztalni. Énokától ellesve időnként verekszik. Nagy érzelmi biztonságra van szüksége, nagyon bújós, ölbe telepedős, és idegenekkel nem nagyon szeret kapcsolatba lépni, vagy pláne produkálni magát nekik. De azért idővel oldódik. Most például bánat van, a héten már egyedül ment bölcsibe (Énokának az oviban lett volna jelenése, ha nem betegedett volna meg), és a bölcsinénik elmondása szerint elég szomorú volt (aztán péntekre inkább jól megbetegedett ő is, hogy ne legyen egyedül).
Optimistán tekint a világba, hajnalok hajnalán mindig frissen, üdén, játékra készen pattan ki az ágyból. A szertartásokhoz ragaszkodik, de szerintem ez inkább Énokától ellesett modorosság.
Utasításokat szépen teljesít. A színek közül talán kettőt tud megbízhatóan (kék és lila), de fejlődik.

Kedvenc tevékenységek

Autók, vonatozás, Thomas. Motorozás, olvasás, szülei ölében üldögélés. Éjszakára egy Babócát igényel az ágyába.

Étkezési/egészségi ügyek

Fogak: talán 16.
Étkezés:  Önállóan eszik, egész tisztán és kulturáltan. A zöldségeket nem eszi, de azon kívül kb. mindent. Kedvenc: banán, virsli, husi-krumpli, édességek :(
A biliügyet nem erőltetjük, de ha ráfeküdnénk, valószínűleg összejönne, az Énokával közös fapisi és a fürdés előtti vécépisi már szuperül megy, és behatóan (1 cm-ről) tanulmányozva szeretné Énokától a kakilási fortélyokat is ellesni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése