2015. augusztus 12., szerda

Országjárás

Túlvagyunk a szombati megatúrán, közel 400 kilométert tettünk meg a Budapest-Baja-Lelle vonalon. Az egész család hősiesen viselte, de azért nem lesz a rutinunk része.
Baján meglátogattuk a dédmamit és találkoztunk Tomi unokatesóval, vidám órákat töltöttünk ott, a fogadtatásnál már csak az időjárás lehetett melegebb.
Ninó (becenév-ügyi panaszokra reagálva újra megpróbálunk visszatérni ehhez a névhez) szépen kíváncsiskodott és evett, bár a halászlétől és a pogácsától igaztalanul megfosztatott.
Lellén aztán végre végleg felhagyott a szopisztrájkkal, bár továbbra is élek a gyanúval, hogy a zöldséget-gyümölcsöt jobban kedveli, mint a tejecskét. Már húst is evett! (meg is volt a sajátos hatása a pelustartalmára: nem kellett indiszkrét kutakodást végezni, messzi földről lehetett érezni, hogy itt az idő. Ért már minket néhány meglepetés, mióta megy a hozzátáplálás, a Kis Golyószóró becenevet sem véletlenül érdemelte ki :))
A vizet pedig nagyon élvezte, felülmúlhatatlanul cuki volt, ahogy pancsolt és próbálta elkapni a vizet. Kúszni sem felejtett el, illetve egyre többször van párlépéses mászása is. Vincével is tovább mélyítette az ismeretséget, ami remélhetőleg pár év múlva nagy közös balhézásokban fog kicsúcsosodni.
Kedvenc esemény: egy két év körüli kislány csodálta Ninót a parton. Ő széles vigyorokkal viszonozta az érdeklődést, mire a kislány letolta a bugyiját :)

Ott vannak a fogak!!!
 Repül a baba!
 Fura köldök
 Fotel
Apát megtámadta a dinoszaurusz
Aktuális kedvenc kép


Locspocs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése