Sajnos ezt későn ismertük fel, így akadt neki egyéb elfoglaltság is a héten: bandáztunk a Molnár-nagyszülőkkel, Áronnal, túléltünk egy 5 órás klímaszerelést (éljen!), pénteken pedig a Varga-nagyszülőkkel szórakoztatták egymást, amíg a szülők fennállásuk 5. évfordulóját ünnepelték egy közeli puccos étteremben. Innentől kezdtek szaporodni a balszerencsés fordulatok: a vacsi vége felé rámtört a szeparációs szorongás, mikor 15-15 percet kellett várni a számlára és a visszajáróra, hazafelé már villámléptű Mátét küldtem előre, hogy mentse meg a nyilván utánunk epekedő gyermeket, én meg képességeimnek megfelelően loholtam utána az ünnepi alkalomhoz méltó tűsarkú topánjaimban. Énok persze éppenséggel nem epedezett, hanem viszonylag vígan lovagolt a nagyszülők térdén. Aztán adtam a romantikának azzal, hogy több ízben nagyon rosszul lettem (hagyjuk a részleteket), nesze nekem fine dining :)
Szombatra hála istennek magamhoz tértem annyira, hogy el tudjunk menni teljesítménytúrázni, Énok egyetlen kritikus hang nélkül tette meg a 7,5 kilométert. Vasárnap viszont a csirkemáj pürésítése közben véletlenül a saját ujjamat daráltam be. Amikor tudatosult bennem a baleset, arra számítottam, hogy a következő pillanatban a felső ujjpercemet fogom látni tovagurulni, úgyhogy a randa sebnek úgy örülök, mint majom a farkának. Nem ismerve fel a baljós óment, elmentünk hosszú szünet után babaúszásra - Énok a feléig bírta, utána rémesen üvöltött, és innentől fogva igyekszünk maximálisan szegény fogzós csöppség kedvében járni (pl. dédelgetés, hintázás, körteevés).
De a mozgásfejlődés rengeteg vidám pillanatot szerzett, igazán vicces volt fel-alá mászatni a kölköcskét.
Nyügigyógyítási kísérlet (sikertelen)
Szép gyerek
Térden
Ülés (+Anya ugrásra kész keze. Kicsit csalás, mert épp rajtam mászókázott, és onnan zöttyent le, de ügyesen úgy maradt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése