Az álmok nyomában

A múlt hét arról szólt, hogy kergettük az álmokat: leginkább Illóciét, ugyanis felhagyott az alvással. Mindössze két szóra érdemes hosszúságút sikerült produkálnia: az egyik alkalommal 2 óra is összejött, miután 2 cm-vel hosszabbnak mértem! :) Illetve egyéb álmaim megvalósításaként végre eljutottunk vele is babafoglalkozásra, a keddi Kerekítő után pedig majdnem másfél órát aludt. Erre buzgón elvittem csütörtökön babajógára és ma újra Kerekítőre, de sajnos csak egyszeri maradt a csoda. Azért néha alszik, de véletlenül sem Énokával átfedésben.
Tesókája is tartani próbálta a tempót, ő éjszaka 2-3-szori ébredéssel ("Vauvau? Dávid?") szállt be a versenybe. Így rémes rekordként egyik nap nyolcszor keltem, háromszor Illés, ötször Énoka miatt (+ hozzá Máté még kétszer). Így ki is alakult a mestertervem, úgyis szó volt arról, hogy Illéssel a hétvégére Győrbe látogatunk csajos napra, naivan gondoltam, hogy minden kockázat ellenére ott van a nyereség esélye, hogy legalább Énoka éjszakai riasztásait megúszom. Haha! Énoka meg sem mukkant (vagy Máté nem ébredt fel rá, ami nem elhanyagolható esélyű, viszont elég hatékony megoldás), Illés viszont maximum másfél óránként kelt.
A győri kirándulással viszont lekörözte pár dologban Énokát, pedig szegénynek nem sok lehetősége van "első" élményeket gyűjtögetni, de behúzta a vonatozást, sőt a vonaton szopizást is :) A jó vidéki levegő hatására pedig megmutatkozott a horizonton az első fogacska vonala, a bal felső, hát elég rémes lesz, ha csupán egy foggal fog tündökölni.
Az is az álmaink közé tartozik, hogy Mátéval eljussunk egy gyermekmentes romantikus programra: tegnap próbát is tettünk vele, a LAKÓGYŰLÉS formájában. De nagy csalódásomra a pici úr csak kb. 20 percig élvezte a nagyszülők szórakoztatását, utána úgy visított, hogy hazarendeltek. És amint magamhoz ragadtam, minden baj elmúlt és újra szép lett a világ, ment a mosolygás, kacarászás.
Az az álmom is meghiúsult, hogy végre forogjon, semmi fejlődést nem tapasztalok, beéri az oldalra fordulással, és még olyan eltökéltnek sem látom, mint pár hete. Ráadásul úgy emlékszem, anno Énokát sokkal jobban lehetett motiválni tárgyakkal, de ő tökéletesen beéri azzal, ha engem bámulhat. Még másfél hete van a státuszig, fél évesen illene mindkét irányt abszolválnia, de nagyon meglepődnék, ha összejönne. Már elhatároztam, milyen irányba indulunk tovább, ha nem mutatkozik fejlődés, de az A-terv természetesen az, hogy - amint Énokával jó párszor bevált - amint kisiránkozom magam a blogon, másnap mindent elkezd csinálni :)
Énoka tanulási listájáról viszont lehúztam a színeket, már sokat tud. Már épp örvendeztem magamnak, amikor tegnap a játszótéren az egyik ismerős, 23 hónapos kisfiú sokkolt: ragozva beszélt ("Énok felment a dombra"), és felolvasta Énoka sapkáján az N betűt (az anyukája elmondása szerint minden betűt és számot ismer, és úgy alszik el, hogy magának sorolgatja őket), de ami végképp megbocsáthatatlan, hogy már majdnem 100 centi, márpedig ha összeadnám, hogy milyen témán való szorongással töltöm a legtöbb időt, valószínűleg az jönne ki, hogy legyenek szép magasak a fiúk :) Egyébként Énoka továbbra sem mond mondatokat, és visszatért a nyálzáshoz, hétfőn megyünk fül-orr-gégészhez, hátha mindkét témához hozzá tud szólni.

Hangtan

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok a hangok barátja, utazásokkor hű társam a füldugó (és nem félek használni), és nem győzöm vállon veregetni magam, hogy olyan házastársat sikerült kifognom, aki ugyan horkol, ha náthás, de simogatásra fegyelmezetten megfordul álmában. Családi legendák szólnak arról, hogy ha megérkezem valahová, első dolgom kizsigerelni az utálatos ketyegő faliórákat, és hogy egyszer egy vidéki geodétáskodás során horkkoncert okán kénytelen voltam a kádban tölteni az éjszakát, halálos rémületbe ejtve azt, aki felkereste a fürdőszobát. A Vágóhíd utca valódi horrorház volt ebből a szempontból, a harangzúgástól a galambburukkoláson át a konvektor kattogásáig, nem beszélve arról, ahogy az esőcseppek undok placcsanással landoltak a konvektor szellőzőjén.
Azt hittem, hogy az anyasággal enyhült a helyzet, legalábbis tisztán emlékszem, hogy amikor betegség idején Énokával egy ágyban töltöttem az éjjelt, angyali türelemmel és vérnyomás-emelkedés nélkül hallgattam egész éjjel a lázas hortyogást.
De úgy tűnik, ennek vége. A Nők Lapja utolsó oldalán mindig egy miniinterjú van, amiben hétről hétre többé-kevésbé ugyanazokat a kérdéseket szegezik az alanynak. Ezek között szerepel, hogy mi az illető kedvenc hangja, amire mi más lehetne a válasz, mint hogy az imádott gyermekek hangocskája. Eljött az őszinteség ideje: bevallom, hogy a "tetszik" oldalon egyértelműen szerepel mindkettejük gurgulázó nevetése és mikor Illés közli, hogy "heöe" vagy "gege", illetve ha Énoka énekel (állandó repertoár: Boci, boci tarka és "Autó, autó, autó, marosszéki kerek autó"). Viszont a "nem tetszik" oldalon ott visszhangzik Énoka alapértelmezett hangkibocsátásanak számító éles kisfiúvisítás, ami ráadásul jó néhány decibellel a kívánatos szint felett zeng, és Illéske éjszakai nyögdécselése, amivel kiszólít az ágyból. Az utóbbi időben pedig még bővült is a lista: Illóc felhagyott az alvással, helyette mered rám és cuppog, ami már csak azért is érint érzékenyen, mert szopi közben mostanában dühödt piranha módjára viselkedett, mindenféle fájdalmas következménnyel, tehát bárminemű célzás soron kívüli szeánszokra abszolút nemkívánatos (most is épp azért írok blogot, hogy halogassam a végzetet). Énoka pedig a már megénekelt ébredés utáni nyígással és ami még ennél is durvább, ennek éjszakai változatával idegel ki minket. Van, hogy csak át kell menni megsimogatni, de ma éjjel négy felvonásnak lehettünk tanúi:
1. nyígás - simogatással letudva. Már épp visszatérünk a relaxált állapotba, amikor
2. Dávid! (a nyula) - iszonyú panaszos felhanggal. Odaadjuk, de még addig sem jutunk, mint előzőleg, mert
3. Vauvau! (a kutyája) - "Énok szívem, itt van tőled három centire" a kezébe adom. Már majdnem elalszom, amikor
4. Autó! - áááááá, grrrrrrrr. Ráadásul az átok autókból három van, mindet bele kell szuszakolni a tenyerébe a két plüss mellé.

A tárgymánia amúgy is fejvakarást okoz nekünk, pár hete szó szerint mindenhová magával cipel 2-3, de van, hogy 4 pajtást is, valaki mindig asszisztál az evéshez, játékhoz, a kád széléről figyeli a fürdést vagy a szappan mellől drukkol a fogmosáshoz. És ha egy pillanatra szem elől téveszti, aránytalanul kétségbe esik. Ráadásul az állatok vagy autók még akkor is jönnek, ha ölelésre jelentkezik, ez már egy kicsit rosszul is esik. Ezzel párhuzamosan pedig a bölcsi népszerűsége csökkent, napközben (állítólag) jól érzi magát, de reggel többször sírt, és ha szóba kerül itthon a bölcsi, azt mondja, hogy "nem", és a nyakamba fúrja magát. Niki meg is gyanúsított minket, hogy "történt valami otthon", ezt egyrészt nem értékeltük, másrészt pedig nem is érezzük úgy, hogy nem kapna elég figyelmet, ölelést vagy közös játékot bármelyikünk részéről, sőt szerintem nagyon is vidámak és harmonikusak a napok. Reméljük, az idő mindent megold :(

Nézzünk képeket inkább:

Vidám hasas

Apa teljesíti a napi Baboba-penzumot

  Sose lesz jó közös kép

Régi ambícióm teljesül épp: a háztartás színek szerinti szétválogatása

Fő az optimizmus: szopiőrült gyermek kitartóan próbálkozik a sütifaló orrával

Beszélgetések

Énoka ébredés után újmódi szokásához híven szakadatlanul, dallamtalanul nyíg, meginterjúvolom, mi a kínja:

Fáj valami?
Nem.
Éhes vagy?
Nem.
Fáradt vagy?
Nem.
Vizet kérsz?
Nem.
Babócát kérsz?
Nem.
Apát kéred?
Igen!

Ezek után ébredés után 70 perccel (ezalatt folyamatos nyígás!) végre kegyeskedik lekászálódni, végszóra halljuk, hogy csippan a kaputelefon, Máté befutott. Indulok nyitni az ajtózárat.

NEEEM!
De akkor Apa nem tud bejönni.
NEEE!
Nem akarod, hogy Apa bejöjjön?
Nem.

(újraindul a nyígás)

Énoka, rosszkedvű vagy?
Nem.
Vidám vagy?
Nem.
Szimpatikus kisfiú vagy?
Igen!

(kicsit később)

Anya kincse vagy?
Nem.
Apa kincse?
Nem.
Ezüst-tó kincse?
Nem.
Anya boldogsága?
Nem.
Kukac boldogsága?
Igen!

Aranykincs vagy?
Nem.
Cicabogár vagy?
Nem.
Cuki malac vagy?
Igen!
Hernyó vagy?
Igen!
Büdibogár?
Igen!

(update: másnapra megtagadta eddigi személyiségeit, és saját bevallása szerint virágarcú, csillagszemű és holdvilágpopójú lett)

Vegyes képek

Popó és Papóca. Szegény beteg alvó gyermeket dajkálja Ernő papa. És god save Bartos Erika, a betegség sokkal nehezebb lett volna a Baboba-univerzum nélkül, jó időzítéssel pont szert tettünk öt új könyvre. Minden este az a program, hogy elolvassuk mind a nyolcat (sokszor kivonatolva, pár lapot átugorva), most már látszanak rajtunk a szellemi kimerülés jelei. Viszont Gömbi, a virágbogár könyvét, amiben nincs sztori, csak képek, már ő meséli nekem.

Illés is szerzett magának egy Papát

Azt hiszem, erre mondtuk volna azt gyerekkorunkban, hogy olcsó játék hülye gyerekeknek: Énoka beesik a kanapé mellé, nekem meg el kell kapnom a popóját

Énoka Illéskén pihent meg, ő nem nagyon értékeli

Kedves nénikkel próbálom fordulásra motiválni (egyébként azóta sem tért vissza a betegség előtti motollasághoz, pedig az egészségét és a jókedvét visszanyerte :()

Szokásos szelfi

Kultúrgyerek közlekedik

Olvasunk

Hohó, egy kakukktojás

Kádbeli portré

Szívmelengetés

Két jelenet egy napról:

A délutáni (fél óra átfedéses) alvásból közös rikoltozással ébresztik egymást a dedek. Amint Énoka kidörgöli az álmot a szeméből, máris Illést keresi, és amikor felfedezik egymást a szoba két végében, az ágyból nézegetnek meg vigyorognak át egymásra. Majd Énoka bemászik a kiságyba, szorosan Illéshez vackolja magát, és közli, hogy "alszi" (persze nem).
Nagy a szerelem, a fürdés tocsog a romantikus jelenetekben, és azt is megfigyeltem, hogy Illésnek van egy csakis Énokának tartogatott típusú rikkantása, amit akkor hallat, miközben kedvtelve figyeli bátyusát.

Esti séta: a szokásos 1 méter/perc nyaktörő sebességgel haladunk, amíg Énoka fel nem fedezi Mátét a távolban. Akkor aztán begyújtja a rakétákat, robog felé, és közben néha boldogan felnevet rám. Majd az apja karjaiba veti magát.

Máté mindezt megfejelte azzal, hogy amerikai katonák hazatérős videóit mutogatta nekem, nem csoda hát, ha cseppfolyós állapotban zárom a napot.

 

Edzőbá

Illéske elég nyafi mostanában, remélhetőleg a betegség miatt, elegánsan siklik a nyöszörgéstől az ordításig terjedő skálán fel-alá, de vidám hangok nem nagyon hagyják el az arcüregét.
Egyedül azzal lehet többé-kevésbé csöndet elérni, ha tornázom neki, ilyenkor elégtétellel figyel és rugdalózik. Kivéve ha épp eljön a 10 másodperces pihenők ideje, ekkor azonnal rázendít újra. Micsoda szigor!

(ha valaki kimaradt volna, az úr a Sport szelet reklámjainak főszereplője)

És még egy Kill Bill-utánérzés: (ennek nincs mögöttes értelme, az Ill Mill csak egy becézés, amit eléggé el nem ítélhető módon gügyörészni szoktam neki)

Illés 5 hónapos!

(ez egy rövid státusz, kicsit zaklatottak a napok a beteg és sivító gyermekek miatt)

Súly, hosszúság
Kb. 67 cm, 7040g, behozta Énokát. Ruhaméret 68, de már nem sokáig.

Napirend
Napközben már szinte mindig sikerül elérni, hogy legyen némi átfedés a két gyermek alvása között a hosszabb alvásnak köszönhetően. Az éjszakák viszont nem alakultak valami jól mostanában, de annak tudom be, hogy mindenki beteg volt. Szopi továbbra is minimum 6. Este már tovább bírja, 8 körül szoktak elaludni jellemzően a kölkek.

Képességek, játékok
Múlt kedd óta fordul más technikával hasról hátra, azóta stabilan minden nap bemutatott pár fordulást, kivéve tegnap és tegnapelőtt, amikor legyűrte a betegség. Olyan szempontból is áttörés, hogy már nem visít (annyira), ha hason kell lennie. Kedvenc elfoglaltság továbbra is a torna, akár ő, akár én űzöm.

Egészségi ügyek
A nyál folyik, fog még nem mutatkozott. A szívzörej ki lett vizsgálva, ártalmatlan, még kontrollra sem kell visszamenni. A MenB oltás után szörnyen belázasodott, majd elkapta Énoktól a náthát, most ezt nyögjük. Mivel szopizni sem tudott/akart, megismerkedett a pohárral és a fecskendővel, jó előzetes a hozzátápláláshoz, bár remélem, a püréket nagyobb hatékonysággal sikerül majd beletölteni.

Testnedvek tengere

A helyzet pont annyira gusztustalan, mint a cím sugallja: Énokának szakadatlanul folyik és a megerőltetéstől vérzik az orra, mindkettőnek csöpög a nyála (ez csak a szokásos), és falrengetőket hapcizik, lehetőleg az arcomba. A nagy szaftosakat harákol, köhög, láztól gyöngyözik a homloka, a kicsi pedig még le is pisilt (remélem, kakiügyben visszafogja magát, délután mérés, minden gramm számít! Főleg miután meggondolatlanul reggel levágtam a körmeit). És mivel nyilvánvaló kókadtságuk ellenére egyik sem alszik, verejtékben (továbbá takonyban és pisiben) úszva próbálom megfékezni a vadakat.