A védőnő mindent megmagyaráz

Tegnap tűkön ülve vártam a védőnéni soros látogatását, mivel négy témával is készültem.
A legégetőbb az volt, hogy kb. naponta megesik az a baleset, hogy Lesi sugárban bukik, eláztatva körülötte mindent és mindenkit. Amikor pár órán belül ez kétszer is bekövetkezett, ráadásul hajnali órán, amikor főleg sebezhető vagyok, elolvastam az internetet és egyértelmű volt a diagnózis: gyomorszájszűkület, ami műtétet igényel. Ezt az is alátámasztotta, hogy rövid ideig szopizik, nem érzem, hogy dőlne a tej, és Énokának ilyen korában mélyebb hurkái voltak, azaz alultáplált, semmi kétség.
Amint Éva ránézett a kisdedre, már éreztem, hogy nem osztja annyira az aggodalmamat, amikor pedig kikerült a csomagolásból a szegény kis zörgő csontú pára, már kicsit nevetett is:

Az ő diagnózisa is egyértelmű volt: túl van etetve, azért bukik.
Lesi ekkor előadta a második pontomat, a pokolbéli furcsa hangokat (elég ijesztő, röfögés, morgás, erőlködő nyögés keveréke, előzetes diagnózisom dr. Google segítségével: gégeszűkület), amire ugyancsak azt a magyarázatot kaptam, hogy túl van etetve, nyomja a pocak, azért nyög szegény.
Kicsit szégyenkeztem, ezért előhúztam az adu ászt: még mindig vérzik kicsit a köldöke. Ez pedig azért van, mert - ki mire tippel? - túl van etetve :) és ahogy ficereg emiatt, megerőlteti a sebet.
Egyedül azt a pontomat ismerte el, hogy még mindig sárga egy kicsit, de aggódni emiatt sem kell.
Hát ekkor már én is nevettem magamon, hogy hogy lehetek ilyen hülye. Szerencsére nagyon jó fej a védőnéni, így nem mondta, hogy egyetért, pedig biztos gondolta :) Sőt még azt is felajánlotta, hogy ugorjunk be mérni, hogy biztosan megnyugodjak. Az eredmény: 4,2 kg, 90 dkg hízás 2,5 hét alatt :) Úgyhogy azzal a jótanáccsal a tarsolyunkban kullogtunk el, hogy talán ne zabáljon annyit ez a gyerek.

Bulibáró

Kezdjük a házi feladatokkal: Énoka altatását elintéztük, már a harmadik napon elértük, hogy csak egyszer rázza bömbölve a rácsot, utána elalszik. Az az egy sírás meg már nemigen kavarja fel a lelkivilágunkat, ilyen kegyetlenek vagyunk!
A hétvégi napközbeni altatáskor viszont nem működött a módszer, tegnap maratoni menetet nyomtunk, melynek csúcspontján úgy találtunk rá őkelmére, hogy bemászott Illés mellé a rácsos ágyba, de nem ám felebaráti szeretetből, hanem hogy rátegye a mancsát Illés alvóállatára :)
Őt pedig átköltöztettük a kiságyba, a fürdését is nagyjából összehangoltuk a bátyóéval, így az elmúlt pár napban 9 körül már mindkét purdé fent szuszogott, a szülők meg lent szusszanhattak végre egy nagyot :)
Az ő altatásával kapcsolatban viszont felemás az eredmény: ugyan attól megfosztatott, hogy mindig szopin aludjon el, de ehelyett ringatni kell. Az ágyában is sikerült jó párszor elaltatni (szereti, ha beburkolom a pihe-puha takarójába), de egy intenzív Énokás napon nem fér bele, hogy sok időre eltűnjek vele, így marad egyelőre a dajkálás.
Énoka pedig hétvégén egész jól ette az illatos-omlós csirkét a sarki kínaiból, szörnyű, de nagyon örültem.
A közlekedés egész jól megy, Illés is jobban bírja a sétát, Énoka pedig úgy suhan a tesófellépőn, mint egy világbajnok szörfös. Egyedül a parkolóautomaták viszik kísértésbe, múltkor is leszállt a szokásos simogatásra, mikor elhaladt mellette egy neccharisnyás láb. Mintha zsinóron húznák, úgy fordult utána, és percekig mutogatott meg magyarázott :) Nagyon sajnáltam, hogy még nem beszél, nagyon kíváncsi lettem volna, mit mond :)

Illés részt vett első bababuliján, Tamarával (9 hó) és Nimróddal (1,5 év) tartózkodtak egy légtérben, de persze nemigen vetettek ügyet egymásra. Az anyukák viszont jót beszélgettek.
Szombaton pedig nagy mulatság volt: gyerekprogramok a közeli parkban. Képekben:

Így nézte Lica és Mimi Süsüt

Énoka pedig így (ezen a képen mindig percekig röhögök)

De aztán jobb kedve lett

Illés eközben

Vadállat megeszi a világot

Sztárfotó

Dusu is jót mulatott (alias Hód úr, előzőleg leharapott egy darabot egy sámliból)

Egyéb képek:

Divatdiktátor Énok a maga választotta patikába menős szettben

Így szereti a kistesót

Még jobban szereti

Ott a keze!

Ott az orra!

Ezeket a képeket pedig maga Énoka készítette

Fiacskák

Szépséges Lesike

Ez a harc lesz a végső!

Nagy fába vágtuk a fejszénket: Énoka borzadályos altatásának megszabályozásába. Már többször panaszkodtam erre, mára odáig fajult a helyzet, hogy akár egy órát is igénybe vehet a folyamat (szépen leteszi magát, de amint a mese után meg akar mozdulni a személyzet, rögtön felveti a fejét, ha meg a személyzetnek ezer év után sikerül ellopóznia, fél perc múlva ő is a korlátnál terem, üvölt és minden kezdődik elölről), és mivel én mostanában az éjszakázás miatt korábban fekszem, azt jelenti, hogy jó eséllyel egy normális szót nem tudunk váltani Mátéval. Úgyhogy megelégeltem a helyzetet, elolvastam a szakirodalmat, és az első próbán túl is vagyunk! Két korlátnál hisztizés és ágyba kísérés után a harmadiknál már magától ment vissza nagy duzzogva, majd némi sírás-rívás után elaludt. Ez szerintem sikernek tekinthető. A siránkozás persze szörnyű, de bízom benne, hogy a következetesség gyors eredményt hoz majd.

De hogy Lesi baba se maradjon ki, ha ezt a problémát rendeztük, SzadiAnya őt veszi elő: ő három tétellel is szerepel a listán. Egyrészt a fürdetés az "ahogy esik, úgy puffan" helytelen elvét követi (bár a fenti helyzet miatt esélytelen is egyelőre összehangolni Énokáéval), másrészt még nem a saját ágyában alszik, hanem mózeskosárban a mi ágyunk mellett. Már mintha mutatna némi hajlandóságot, hogy némileg ritkábban jelentkezzen szopiért, mint a jelenleg szokásos másfél-két óra, de amíg nem lesz kicsit kiszámíthatóbb az evése, addig nem érzem az erőt, hogy állandóan átpattogjak a gyerekszobába. Így is teljesen meg vagyok kavarodva, mert álmomban is folyamatosan szoptatok meg a kispárnát dajkálom, és amikor elkezd nyekeregni, sose értem, mit akar már megint tőlem :) Harmadrészt pedig az elalvás támogatását kell sebesen kitalálnunk, egyedül a szopi működik megbízhatóan (de ezt nem akarom fenntartani), a popórázás és a ringatás hozott már részeredményeket, de valójában én valami statikus megoldást preferálnék.

Ráadásul ezek az ügyek eltörpülnek a legnagyobb falat mellett: azt is el kell érni, hogy Énoka hajlandó legyen enni itthon. Az, hogy még nem aszott csontvázzá, kizárólag a bölcsi érdeme, itthon nem erőlteti meg magát (kivéve tej, kölesgolyó, de normális ételt nem is tudom, mikor evett utoljára). Márpedig már csak jövő héten van bölcsi, nagy az időnyomás!

Négyesben

Veszek egy nagy levegőt, és próbálom összefoglalni az igen eseménydús elmúlt 13 napunkat:

A szülés: azt mondják, hogy a második szülés vagy rövidebb és kevésbé brutális, mint az első, vagy rövidebb, de brutálisabb, nekünk sajnos egy kedvezőtlen kombináció: a hosszabb és legalább annyira brutális jutott. Nyilván az is benne volt, hogy hirtelen fellépő magas vérnyomás miatt többé-kevésbé indították 7-én este, de Illésnek még annyira nem akarózott kihaladni, így szolid és kevésbé szolid módszereket kellett elszenvedni, hogy történjen valami. Nem volt túl hatékony, amíg meg nem érkezett ősi ellenségem, az oxitocin! Mint tavaly, most is kiderült, hogy visszafogott külsőm egy állatot takar, ami vagy vonít vagy szűköl (ezúttal ordítás nem rémlik, bár ki tudja), de semmiképp nem úrinő módjára viselkedik. Remélem, Máté is feldolgozza ezt az átalakulást, ő újra hősies és nélkülözhetetlen volt <3
De a kis csoda (17 óra után én már szinte letettem arról, hogy valaha találkozunk) feledtette az előzményeket: Illés azonnal ügyesen szopizott, a kedélye nagyon jó volt, így az enyém is, annál is inkább, mert sikerült privát szobába kerülni és ezúttal tudtam járni. A kórházi tartózkodás a maga műfajában ideális volt, de azért elégedetten mondtam Máténak, amikor kiszabadultunk, hogy na ide se jövünk többet (utalva arra, hogy a szülés után határozottan leszögeztem, hogy nem lesz több gyerek). Ehhez képest 3 napra rá újra az ügyeleten voltunk, majd pénteken Illéssel még egy éjszaka erejéig élvezhettük a kórház vendégszeretetét, ugyanis szükség volt még némi szülés utáni utómunkálatra nálam. Remélhetőleg ez már tényleg az utolsó felvonás volt.

Illés: igen kellemes lakótárs, sírni nemigen szokott, inkább morog vagy nyöszörög, ami tulajdonképpen az éjszaka közepén nem sokkal kellemesebb, mintha sírna, de legalább tesóbarát. Bár így is, amikor hajnalok hajnalán hangokat hallat, jön a másik szobából a jól értesült kommentár, miszerint "baba, baba". Szépen eszik, alszik, kiegyensúlyozott pici csemete. Ma éjjel volt az első eset, hogy kicsit nyígott (5 perc lehetett, nagyon soknak tűnt), az segített, hogy kitartott karokkal lengettem, remélem, nem szokunk rá, vagy nem lesz gondom a formás karok elérésével. Az látszik, hogy a kistesónak jogai nincsenek: az alvása alatt simán megy az üvöltés, a porszívó, az orrszívó. Bár az igény szerinti szopizás egyelőre még nem az én igényeim szerint történik (rekord: napi 18), de teljesen jól együtt lehet élni vele még éjszaka is, mert nagyon hatékonyan eszik, és utána alszik tovább. Fürdéskor sír, illetve egyelőre a sétát sem élvezi, így már az első nyilvános szoptatásra is sor került, hogy egy kis vigaszt találjon. De azért kap kényeztetést is: Énokánál elvi kérdést csináltam abból, hogy ne aludjunk együtt, vele meg rövidebb szundítások alkalmából már jó párszor bűnöztünk. Különleges képességek: míg a teve a neki nem szimpatikusokat leköpi, addig Illés a pelenkázást ellenséges megmozdulásnak tekintve mustárgejzírt bocsát ki. Már legalább háromszor tréfált meg így (plusz párszor az obligát lepisilés), ráadásul miután kármentesítés után csak becsomagolom az új pelusba, szándékosan még abba is trottyol egyet. A pelusfogyasztásunk elképesztő.

Énoka: Illéssel szemben kifejezetten pozitív, simogatja, emlegeti, hozza a peluscuccot, banánnal akarja etetni stb. A kórházi látogatások alatt ugyan többet üvöltött, mint Illés születése óta összesen, de az igazi lejtmenet a hazajövetel után következett be: egyrészt lázas beteg lett, két lehetséges kimenetellel: vagy óriásiakat aludt (ami nem jött rosszul) vagy nyűgösködött (ami meg nagyon is rosszul esett). Másrészt éhségsztrájkba lépett, a tejen és némi kölesgolyón kívül semmit nem evett. Aztán meggyógyult, a nagy alvások elmúltak, a hiszti és a nemevés maradt, ami engem igencsak megviselt, és szaranya módjára elkezdtem várni a tegnapi napot, amikor mehetett már bölcsibe (de szeptemberben jár már csak, úgyhogy nem sok időm van, hogy lelkileg felkészüljek a két gyerekkel való összezártságra).

Szóval nem mondhatni, hogy unatkoztunk a kis újszülöttünk, a süvöltő és beteg elsőszülöttünk, a műtét és az operatív teendők közepette, a család segítsége nélkül nehéz dolgunk lett volna. De végül is egész jól megúsztuk, és bizakodunk, hogy ennél csak könnyebb lesz.

Első kiruccanás

Ha már Máté nem tette meg, felöltöztettem szépen

Megy a karaván

Másodjára is hazajöttünk a kórházból, elfáradtunk

Suttyófrizura a 90-es évekből

Megérkezett Illés!

Szeptember 8-án 11:44-kor világra jött Illés, 3520 grammos súllyal és 53 cm-es hosszúsággal!
Egyelőre csak egy ömlesztett képegyvelegre érzem az energiát, de majd hamarosan jövünk az első élménybeszámolóval!

Időzítés

Bejelentkezem, nehogy valaki azt higgye, suttyomban megszültünk :)

Még jó, hogy múlt héten nem találtam rá alkalmat, hogy megénekeljem a sirámaimat, mert mintha múlóban lennének:
- másfél órás altatásaink voltak, de már jobban mennek
- azt gondoltuk, Énoka hisztikorszakba kezdett, de már elviselhetőbbnek tűnik, bár tény, hogy már inkább kerüljük a kihívásokat (pl. velem való kétlábas séta az Orczy-kertbe, ami alatt többet üldögél az Üllői út közepén, mint gyalogol)
- sokkal anyásabb-apásabb lett, amivel nincs baj, csak hosszabb távon tűnik aggályosnak - ez nem változott, de átkerültem a nem aggódom előre feleslegesen állapotba
- általában véve is sokkal pesszimistább voltam a kistesó utáni élettel kapcsolatban, de lásd fent, és ahogy lesz, úgy lesz

Remélem, ez a jó hangulat kitart minimum szülésig, és utána is gyorsan visszaáll.

További pozitívum, hogy Énokának gyarapodik a szókincse, van, amit csak mi értünk, de következetes, de van, amit szépen is mond.

És ahhoz képest, hogy mindjárt szülünk (ma vagyunk elvileg a T-12 napon), tele vagyunk programokkal! Énoka részt vett első szülinapi meghívásán, emellett Csilláék jó fej módon vállalták egy napra, amíg mi (talán utoljára) kettesben kiruccantunk, holnap csajos nap, vasárnap szabadtéri gyerekprogram, jövő héten az évfordulónk... azt még jó lenne kihúzni. Sajnos az Anyás különleges programoknak a keddi nappal azt hiszem, vége: délelőtt voltunk Ringatón (5 percig nyafogott, majd kisétált és beült a babakocsijába, így távoztunk), aztán délután pótoltuk egy szabadtéri utcazenélős változattal, de a konklúzió számomra az volt, hogy ez azért fizikailag nem annyira kellemes (ráadásul ezentúl elvileg minden nap megy bölcsibe, szaranya vagyok, tudom).
Szóval immár kímélő üzem van, emiatt is történt, hogy (ismét szaranya-alert) a Bogyó és Babócával való első bűnbeesést több is követte, ráadásul sajnos igen kielégítő eredménnyel járt: roppant elégedett voltam az ételmennyiséggel, ami egy epizód alatt a szájába vándorolt. Imádja, a bölcsiben is van egy kedvenc könyve (Bogyó és Babóca karácsonya, ráadásul Csilláéknál is azonnal lokalizálta az ottani példányt), tegnap reggel azzal a kezében hagytam ott, és úgy mentem érte, hogy továbbra is nála volt (de állítólag rövid időre azért letette). Itthon a kedvenc könyvét mi "a rémkönyv" névvel illetjük, a horrorisztikus ábrái miatt:

Viszont nagyon aranyosan dalolászik magának belőle, de a megfigyelő hatásának ékes bizonyítékaként még nem sikerült levideózni. Ugyanez igaz az összes többi cuki/érdekes/vicces megnyilvánulására is, amivel fel akartam dobni a mai bejegyzést, így csak pár kép jut:

Egy régi kedvenc újbóli felfedezése: a szörfdeszkává avanzsált pokróc

Csak dinamikusan (felmerülhet, hogy mit keres a babakocsi a nappaliban - ezt a kérdést én is feltettem neki, de nem kaptam érdemi választ)