2016. szeptember 26., hétfő

Bulibáró

Kezdjük a házi feladatokkal: Énoka altatását elintéztük, már a harmadik napon elértük, hogy csak egyszer rázza bömbölve a rácsot, utána elalszik. Az az egy sírás meg már nemigen kavarja fel a lelkivilágunkat, ilyen kegyetlenek vagyunk!
A hétvégi napközbeni altatáskor viszont nem működött a módszer, tegnap maratoni menetet nyomtunk, melynek csúcspontján úgy találtunk rá őkelmére, hogy bemászott Illés mellé a rácsos ágyba, de nem ám felebaráti szeretetből, hanem hogy rátegye a mancsát Illés alvóállatára :)
Őt pedig átköltöztettük a kiságyba, a fürdését is nagyjából összehangoltuk a bátyóéval, így az elmúlt pár napban 9 körül már mindkét purdé fent szuszogott, a szülők meg lent szusszanhattak végre egy nagyot :)
Az ő altatásával kapcsolatban viszont felemás az eredmény: ugyan attól megfosztatott, hogy mindig szopin aludjon el, de ehelyett ringatni kell. Az ágyában is sikerült jó párszor elaltatni (szereti, ha beburkolom a pihe-puha takarójába), de egy intenzív Énokás napon nem fér bele, hogy sok időre eltűnjek vele, így marad egyelőre a dajkálás.
Énoka pedig hétvégén egész jól ette az illatos-omlós csirkét a sarki kínaiból, szörnyű, de nagyon örültem.
A közlekedés egész jól megy, Illés is jobban bírja a sétát, Énoka pedig úgy suhan a tesófellépőn, mint egy világbajnok szörfös. Egyedül a parkolóautomaták viszik kísértésbe, múltkor is leszállt a szokásos simogatásra, mikor elhaladt mellette egy neccharisnyás láb. Mintha zsinóron húznák, úgy fordult utána, és percekig mutogatott meg magyarázott :) Nagyon sajnáltam, hogy még nem beszél, nagyon kíváncsi lettem volna, mit mond :)

Illés részt vett első bababuliján, Tamarával (9 hó) és Nimróddal (1,5 év) tartózkodtak egy légtérben, de persze nemigen vetettek ügyet egymásra. Az anyukák viszont jót beszélgettek.
Szombaton pedig nagy mulatság volt: gyerekprogramok a közeli parkban. Képekben:

Így nézte Lica és Mimi Süsüt


Énoka pedig így (ezen a képen mindig percekig röhögök)


De aztán jobb kedve lett



Illés eközben


Vadállat megeszi a világot


Sztárfotó


Dusu is jót mulatott (alias Hód úr, előzőleg leharapott egy darabot egy sámliból)


Egyéb képek:

Divatdiktátor Énok a maga választotta patikába menős szettben


Így szereti a kistesót


Még jobban szereti


Ott a keze!

Ott az orra!

Ezeket a képeket pedig maga Énoka készítette



Fiacskák



Szépséges Lesike



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése