Illéske lelöki a távirányítót, ráül és így misztikus módon a mesecsatornát sikerül bekapcsolnia.
Énoka extázisba esik.
- ÓóóóÓóóÓóóó!!! Tévééé!!!! Éljen a tévé!!! Ez jó!!! Ez jó nekem!!! (nagyon ritkán jut ehhez az élményhez)
Felveszi a távirányítót, elteszi jó messzire. Intően néz rám:
- Anya, ezt elteszem. Ez most nem kell!!!
Bevetődik a fotelbe és boldogan bambul :)
Mátéval a Nagy Családi Túrórudi-rejtélyt vitatjuk (hová tűnt a multipackból az ötödik rudi), Énu rákapcsolódik a témára és túró rudit követel.
Kap. Illés idegállapotba kerül a nyilvánvaló igazságtalanság láttán.
Énuban felbuzog a szánalom:
- Anya, Illés is kér. Illés is kapjon túró rudit! Anya, hozzál neki is!
Megadóan elindulok a hűtő felé, mire:
- Jól van, Anya! KÖSZI!
A fene nagy önbizalomnak viszont nyoma sem volt a heti nagy kalandnál:
Felfelé liftezéskor Énoka még azelőtt megnyomta a gombot ("Énok lakásához az ötöst kell megnyomni! Ha lefelé megyünk, a nullást nyomom meg!"), hogy én is beszuszakoltam volna magam ő és a batár babakocsiban tanyázó Illés után. A lift pedig, ami nem tűr totojázást, mint azt számtalan becsípett fenék bizonyítja, menten elindult velük felfelé.
Ki is tört a gyalázat: Énoka velőtrázóan üvöltött, én meg lentről ordibáltam megnyugtatónak szánt szavakat. Aztán a szintén aggódva kuksoló Illéske végre visszaérkezett hozzám, és mehettünk megmenteni a szegény elveszett párát :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése