A gyerekrészlegen válogatok, Illóc eközben az e célra kihelyezett játszószőnyegen mászkál.
Elmegy mellettünk egy nőszemély, kezeit összecsapja, hiénásan felkacag.
- Nahát, maga hagyja, hogy így mászkáljon?! Hát ilyet még nem láttam!
- Nem lehet mindig a babakocsiban.
Sokatmondó hallgatás, szerinte dehogynem.
- De koszos lesz!
- Innen a játszótérre megyünk, ott még koszosabb lesz.
- Az unokahúgom bezzeg a széltől is óvja a kisbabáját! Én ilyen laza, nyugodt anyukát még életemben nem láttam!
Akár elismerésnek is vehetném, kár, hogy a hangsúly nem hagy kétséget afelől, hogy a laza egyenlő nemtörődöm, ignoráns, alkalmatlan.
- Na és hogy hívják?
- Illésnek. (Huhh, Énokra mit kapnék!)
- Illés! Illés! - szólongatni kezdi.
A drága, okos gyermek nem foglalkozik a némberrel, aki gondolom, ettől még gügyének is hiszi a neveletlen mocskos kisdisznó mellé.
Próbálok eloldalogni a szépirodalom felé, a némber még egyszer megállít.
- És cumija miért nincs?
Elszabadulok, botrányos személyemet elsüllyesztem a klasszikusok között, de hallom, hogy a pultnál is én vagyok a téma:
- Négykézláb mászkált a gyerek! Maga ezt engedte a gyerekének?!
Elkészülök, megyek a pulthoz a 6 könyvből álló toronnyal (ebből 4 gyerekkönyv), a némber már halad kifelé, de még egy utolsót belém döf:
- Anyukának hogyhogy van ennyi ideje olvasni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése