(ez a cím mintha a Büszkeség és balítélet babakiadása lenne)
Érdekes, hogy milyen könnyen át lehet sodródni a "szuperül boldogulunk" állapotból a "valamit rosszul csinálunk"-ba. Ezt most nálunk az 5 napon belüli harmadik problémás altatás váltotta ki, amikor nagykönyv szerint azonnal felpattant a szeme, amint a kis teste a matrachoz ért, és hosszas méltatlankodásba kezdett. Pedig gondolom, van olyan háztartás, ahol ez az általános, de az ember könnyen elveszti a realitásérzékét, főleg ha a kísérőzene a szegény elárult kisded kétségbeesett bömbölése.
Rögtön félre is dobtam az aktuális romantikus regényt, hogy feldolgozzam a szakirodalmat, babagondozási könyvek formájában, de ellentétben a jó kis internettel, ezek csak megzavartak. Egyrészt mindegyik fellebbezhetetlenül hangoztatja a maga megközelítését, ami márpedig 3 féle lehet:
- kötődő nevelés - a baba diktál, ha enni akar, egyen, ha kényeztetődni vágyik, vegyük fel, ringassuk stb.
- suttogó - ez a pragmatikus szemlélet, amelyben fontos a baba jelzéseinek felismerése, de a napirend is
- poroszos - erre nem is vesztegetek több szót, ez az, amit mi akkor is képtelenek lennénk betartani, ha akarnánk
Másrészt pedig nem adnak egyértelmű választ bizonyos kérdésekre: nappal is a kiságyban aludjon? Ehet altatás előtt?
Mi eddig a KN és a suttogó között lavíroztunk. Tartok tőle, hogy a KN-hívőknél alapvetés lenne az együttalvás (és az ősanya-láng a szemekben), míg a suttogósoknál a következetesség, ami eddig nálunk nem hatotta át a mindennapokat.
Na de ennek vége!
Mivel a zokogás számos alkalommal harsant fel újra, módom nyílt azonnal alkalmazni is a suttogó néhány trükkjét és végül is talán működni látszottak. A bebugyolálás, a ritmusos simogatás és a susogás ("mi van, ereszt a fejed?") több alkalommal vezetett 20 percnyi alváshoz (jóllehet ezt nem tekintem sikernek), kétszer pedig legalább 5 órányihoz.
Úgyhogy ez elég ahhoz, hogy ezentúl megpróbáljunk a suttogó módszerhez adaptálódni és kiépíteni egy nappali napirendet is, ami eddig nem nagyon volt. Nem lesz könnyű, mert kéne hozzá a jelzések felismerése, amiben eddig nem sok előrehaladást tettem (illetve már tudom, melyik fajta nyökögésből lesz garantáltan sírás, de akkor már mindegy), illetve le kéne építeni néhány élvezetes KN-eszközt, amihez nincs sok kedvem.
A vállonlógást már eleve mérsékeltük, mert sajnos tényleg igaz, hogy jobb, ha nem szokik hozzá valamihez 4 kilósan, ami 10 kilósan már kivitelezhetetlen lesz. Pedig olyan jó volt, egyrészt olyan jó érezni a kis meleg szuszogó csomagot, másrészt tuti módszer a lecsillapításra, harmadrészt pedig önbizalomtuning, hogy varázsanya működik.
De most azt hiszem, fel kéne áldozni a nap fénypontját is, a délutáni együttalvást a kanapén, ami pedig nagyon meghitt és szeretetteljes szokásunk (még akkor is, ha mindig letúr). Hát ettől nagyon berzenkedem, és hangos a hang a fejemben, hogy miért akarok egy olyan nőre hallgatni, aki bevallottan cumifanatikus (ami tőlem nagyon távol áll).
Írta is a könyv, hogy a kisbaba nem játék meg élvezeti cikk, hanem ajándék, amit kölcsönbe kaptunk, de én akkor is önző módon meg akarok merítkezni a finom babaillatában és élvezni a közelségét.
Szóval fel suttogásra meg napirendre, de a közös szunyából nem engedünk! :)
Hát ez volt a szülői szerencsétlenkedés krónikája 1., folytatása következik :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése