2015. március 27., péntek

Státusz és folyó ügyek

Tegnap megvolt a mázsálás, megint felugrott 90 deka, úgyhogy most már 5,5 kiló és 59 cm. Felettébb meg voltak vele elégedve. Ő nem annyira azzal, hogy megkapta az oltásokat, ordított, mint a csuda, a doki bácsi meg is jegyezte, hogy a fiúk ilyen puhányok, a lányok mindig jobban bírják :)
De ettől eltekintve igazi álomkisbaba volt tegnap (is), nagyon jól éreztük magunkat.
Ma viszont már túlvagyok a google-zésen, hogy lehet-e, hogy az oltástól aluszékony (lehet). Illetve figyelmeztettek, hogy a Rota-oltástól megváltozhat a kaki, ez bejött, mert az előző napi adagot még megfejelte kettővel, amire, amióta vezetem a kakinaplót (1 hetes kora óta), még egyszer sem volt példa.
De ezen kívül szerencsére nem látszik úgy, mintha megviselte volna, mosolyba olvadó ásításokat és ásításba olvadó mosolyokat szór. De ha már Apa végre talált magának aggódnivalót, akkor túlesett az első lázmérésen is (jóllehet magához a beavatkozáshoz már volt szerencséje, amikor rutintalan szülőként hagytuk, hogy a védőnő átragassza ránk az izgalmát, hogy nem kakil eleget, és a tanácsára ezzel próbáltuk elősegíteni az ügyet, sikertelenül).
(biztos "too much information" egyeseknek, de talán a kistesónál még hasznos lehet. Persze most nem hiszem, hogy elfelejtjük, hiszen még a Kakamester-díjat is létrehoztuk, hogy kinek a látogatása idézi elő a rakást :) A Kiss- és a Molnár-család holtversenyben vezet :)
Ja és ezek szerint nekem 2 hónap kellett, hogy elhalványuljanak a szülés emlékei, és el tudjam képzelni a kistesót :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése