Az eredeti pontokból párat már biztos elfelejtettem, de amennyire emlékszem, a panaszlajstrom:
- a hét étkezés szempontjából maga volt a katasztrófa, amikor velem volt, szinte egyáltalán nem volt hajlandó enni, a darabos étkezést egyenesen személyes sértésnek vette. Így gyakorlatilag tejpépen tengettük életünket.
- a bezzegbölcsiben viszont állítólag úgy evett, mint a ló, ez sem a bizalmamat, sem a rokonszenvemet nem növelte, pedig már enélkül is ambivalensek az érzéseim, lásd később
- a szopi sem ment valami fényesen, hét közepén meg voltam győződve, hogy kész, ennyi, megutálta, elválasztja magát. Az utolsó pár napban már eszik, viszont harap :(
- nagyon nehéz játszani vele, vagy pusztít vagy ádázkodik vagy veszélyesen él. Ha ebben megakadályozzuk, hisztizik. A kanapé tetejéről egy új világ nyílt meg: a Kánaán a laptopasztal, a laptop és a billentyűzet, de ha ez az út nem járható, akkor még mindig ott van az ablakpárkány. Onnan pedig évek kérdése lehet, hogy le tudjon mászni biztonságosan, úgyhogy vége az átmeneti nyugalomnak.
- minden rosszalkodást semmissé tehet, ha 1. szépen eszik (nem) 2. ha fejlődik, de ezúttal még ebben sem találtam enyhülést: nem tanult semmit, és még azt sem nagyon csinálja, amit eddig tudott (pl. szabadon állás, a mondókázást pedig úgy tűnik, elunta).
- még az segíthet, ha vicces dolgok történnek, de ezekből is inkább tragikomikus jutott: 1. amikor felmászott a puffra, és onnan fejjel előre beleesett egy dobozba 2. amikor belekakilt a kádba 3. amikor megszökött peluzás közben, és a nadrágomba dörgölte az anyagos popót 4. amikor kilopott Máté pénztárcájából egy ötszázast, és betömte a bodyjába
- egy hónap alatt sem tudtam eldönteni, hogy bölcsinéni Niki szimpatikus vagy nem. Egyik nap remekül elcsacsogunk, a következő nap meg bepöccenek rá valami miatt, féltékeny anyához híven. A hét fő sérelme az volt, hogy elbüszkélkedtem, hogy milyen szépen csip-csip-csókázik, mire ő, elnézően: ja igen, azt szereti. Úgyhogy gyanús lett, hogy nem én tanítottam meg neki, hanem ő :(
Szombaton aztán helyreállt a rend, pl. húzóra megevett 45 deka (!!!) brokkolifőzeléket, és nagyon kellemes lakótárs volt, de nyilván csak azért, mert már bujkált benne a betegség.
Most tehát szobafogság van, és reménykedés, hogy ez is csak egy napos lefolyású láz lesz, mint a múltkor. Bölcsi biztos nem lesz már ebben az évben, meg is érdemeljük, mert sunyi módon úgy terveztük, hogy kihasználjuk az alkalmat, és elmegyünk kivételesen kettesben randizni. Remélhetőleg azért valami családi kiruccanás összejön még karácsony előtt.
Elaludt a hátamon séta közben, és úgy maradt
Cicának képzeli magát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése