Énoknak ezúttal egy darab jutott belőlük, de ajándék annál több!
1. felvonás - Jutka mamával, Misi papával
Így örül az ajándéknak
Így örül az új hintának. Mikulástól függetlenül kapta - ugyan piciunokatesó Dusán még a mamahotelt élvezi, de hamarosan biztosan fog hintázásra jelentkezni, úgyhogy visszakapta jogos tulajdonát, a bölcsőhintát
2. felvonás - Schneider Mikulás
Milyen szuper nem édességipari helyen dolgozni, Máté munkahelyén iszonyú menő ajándékokat kapott: egy könyvet és egy gránátalmát! Na meg némi bonbont, azt majd mi jól felfaljuk. A Télapó érkezését szabad foglalkozás előzte meg (=újabb Inferno), ezalatt Énoka porszívóvá változott, és a szétpukkant lufik darabkáit szedegette össze. Szerencsére üdvös fejlődés következett be, és már nem vesz a szájába mindent! A Mikulásra pedig rámosolygott, aki a szép szemét méltatta cserébe.
Meglepődött, hogy ennyi mindent kap
De már érdeklődve nézegette a könyvet, míg a többiek várták a zsákmányt
A 3. felvonás nálunk volt, azt nem dokumentáltuk, de nagyon elégedett volt az ajándékokkal, a sétáló rénszarvassal és a megfogható buborékokkal. Jutka mamáéktól és tőlünk is kapott babapiskótát, és szinte veszteség nélkül el tudja majszolni! Csak lesz ebből a darabos étkezésből valami!
Egyéb hírek, egyéb képek
Szombaton buli volt nálunk, altatás után kezdődött, és kb. 2-ig tartott, Énoka pedig meg sem rezdült közben! Ezért esélyesként indult a hét hőse címért, de mivel szemlátomást nem esett nehezére a feladat, inkább a minden idők legnagyobb áldása címet kapta meg :)
Okosság: a fellépőre akart felkapaszkodni, de nem ment neki, erre odatolta a gurulós kisbútort, arra felmászott, és onnan már összejött a fellépő is!
Cukiság: önként belemászott a lavórba, és onnan vigyorgott kifelé
Pimaszság:
Máté: Leszeded az Apa orrát?
Énok: Jó hogy! Hehe!
Egy átgondolatlan ruhaválasztás
Briganti Apa családja körében
És a végére egy mémgyanús kép
És a mém maga

Mindenkinek boldog telet :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése